
A kormányfő szerint 2026 sem lesz ugyan könnyű, de összességében kedvezőbb év lehet a román állampolgárok számára
Fotó: Gov.ro
A román kormány keddi ülése utáni sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan kijelentette, hogy a koalícióban politikai megállapodás született a reformok folytatásáról 2026-ban. A kormányfő szerint Románia hosszú évek után először tartani tudja a költségvetési hiánycélt.
2025. december 30., 22:282025. december 30., 22:28
2025. december 30., 22:412025. december 30., 22:41
A miniszterelnök elmondta, hogy jövő évben a helyi és a központi közigazgatás reformja mellett a polgárok igényeihez igazodó, minőségi közszolgáltatásokat nyújtó államigazgatási apparátus kialakítását tekinti céljának. Közlése szerint abban is megállapodtak a kormánykoalícióban, hogy csökkentik a parlament tagjainak juttatásait és a pártok állami szubvencióját.
Az Agerpres hírügynökség által idézett kormányfő emlékeztetett arra, hogy az idei évben sikerült kordában tartani a költségvetési kiadásokat, és köszönetet mondott a lakosságnak a 2025-ben vállalt áldozatokért. Hozzátette: ha jövőre hatékony lesz az adóbeszedés és visszafogottak maradnak a költségvetési kiadások, nem lesz szükség további adó- vagy járulékemelésekre.
Ilie Bolojan elmondta, hosszú évek után először Románia tartani tudja a költségvetési hiánycélt, a deficit az idei év végén a tervezett 8,4 százalék alatt marad. A miniszterelnök közölte, hogy az elmúlt fél évben bevezetett intézkedések rendbe tették az államháztartást, így idén Románia teljesíteni tudja a költségvetési vállalásait. Kijelentette, hogy a kormánynak sikerült féken tartania a kiadásokat, és köszönetet mondott a román állampolgároknak az év folyamán vállalt áldozatokért.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy fél évvel ezelőtt Románia súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben volt:
Felidézte, hogy a kormány hivatalba lépése után fájdalmas, de elkerülhetetlen intézkedéseket kellett hozni a Románia iránti bizalom helyreállításáért. Ezek közé tartozott az áfaemelés, egyes bérpótlékok megszüntetése és bizonyos jövedelmek befagyasztása. Magyarázata szerint a cél az volt, hogy a kormány bizonyítsa: fegyelmezetten gazdálkodik a közpénzekkel, és képes mérsékelni a költségvetési hiányt. Ennek eredményeként Románia megőrizte hitelességét a pénzpiacok szemében, ami alacsonyabb kamatkiadásokat eredményezett az év második felében.
Ide sorolta a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerének átalakítását – amelynek alkotmányosságáról még döntenie kell az alkotmánybíróságnak –, valamint az állami kiadások csökkentését több kulcságazatban.
A kormányfő kiemelte: a védelem terén Románia teljesítette nemzetközi kötelezettségeit, és csatlakozott az uniós SAFE-programhoz, amely lehetővé teszi a hadsereg korszerűsítését úgy, hogy közben a költségvetési hiány kezelhető marad. Az egészségügyben a hangsúly a hatékonyabb forrásfelhasználásra került, hogy a kiadások érezhető javulást hozzanak a betegek számára – részletezte.
Bolojan szerint jelentős változások történtek az adórendszerben is, amelyet korábban kivételek és kiskapuk jellemeztek, valamint megkezdődött az állami vállalatok rendbetétele, amelyek közül több hosszú évek óta jelentős terhet rótt a költségvetésre, mert szubvencióra szorul.
Sajtónyilatkozata végén Ilie Bolojan boldog új esztendőt kívánt az állampolgároknak, és kifejezte reményét, hogy a 2026-os év jobb lesz az ideinél.

A 2026-os hiánycél csak szigorúbb költségvetési fegyelemmel és az adóbeszedés hatékonyságának növelésével érhető el – figyelmeztet kedden közzétett elemzésében a PwC Románia nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!