2012. december 03., 10:502012. december 03., 10:50
A CCSB szerint a balliberális kormányszövetség 62, a CSCI szerint pedig 61 százalékos győzelmet arathat. A CCSB szerint a második helyen az ellenzéki jobbközép összefogás, az Igaz Románia Szövetség (ARD) áll 17 százalékkal, a harmadik a Dan Diaconescu Nép Pártja (PPDD) 10 százalékkal, az utolsó, a parlamenti küszöböt még átlépni képes párt pedig az RMDSZ, amely 5 százalékon áll.
A CSCI eredményei is hasonlóak: a 61 százalékos USL után itt is az ARD a második 19 százalékkal, a PPDD e felmérés szerint 12 százalékon áll, míg az RMDSZ a CCSB eredményeihez hasonlóan itt is 5 százalékot kapna.
Mirel Palada, a CCSB igazgatója ugyanakkor megjegyezte: az eredményt nem lehet biztos előrejelzésnek tekinteni, ugyanis ismert jelenség, hogy a kérdezőbiztosnak válaszolva sokan azt mondják, az éppen nyerésre álló oldalt – ez esetben az USL-t támogatják, azonban végül vagy el sem mennek szavazni, vagy ha igen, akkor mégis más pártra szavaznak. Palada ennek nyomán úgy saccolta, hogy a választási részvétel 48 százalék körüli lehet, ebben az esetben pedig az USL 57, az ARD pedig 21 százalékot kaphat.
A mandátumelosztás ugyanakkor az első helyezett USL-nek kedvez, amely akár a parlamenti helyek 61 százalékát is megszerezheti, az ARD 20, a PPDD 10, az RMDSZ pedig 5-6 százalékra számíthat. Még alacsonyabb részvételi arány esetén Palada szerint az USL számára kedvezőtlenebb, az ARD számára viszont jobb eredmények lehetnek.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.