
Saját szemével győződött meg Traian Băsescu elnök a hét végén arról, hogy az építkezési vállalat – egy osztrák-román konzorcium – még neki sem fogott a Romániát a Moldovai Köztársasággal összekötő gázvezeték megépítésének.
2013. szeptember 22., 17:322013. szeptember 22., 17:32
2013. szeptember 22., 17:452013. szeptember 22., 17:45
Az államfő pénteken látogatott el a létesítmény rediui (Iaşi megye) munkatelepére, ahol nem leplezett felháborodására egyetlen munkást sem talált, mindössze egy rozsdás markológépet. „Brüsszelben úgy tudják, hogy a munkálatok megkezdődtek, decembertől pedig a Moldovai Köztársaságot Románián keresztül is el lehet majd látni földgázzal. Egyesek be akarják csapni az EU illetékeseit, de nem fog menni” – nyiltakozta Băsescu.
Az elnök sajnálatosnak nevezte, hogy Victor Ponta román és Iurie Leancă moldovai kormányfő augusztus 27-én mindössze „nyilvános showműsoron” vett részt, amikor megnyitotta a Iaşi-t a Pruton túli Ungheni-nel összekötő gázvezeték munkatelepét. Ponta az akkori eseményen – amelyen részt vett Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiapolitikáért felelős biztosa is – arról beszélt, hogy a 42 kilométeres, részben az EU által finanszírozott vezeték decemberre elkészül.
Ehhez képest Teofil Ciobanu, a rediui munkatelep vezetője Traian Băsescunak pénteken elmondta, a létesítményt leghamarabb jövő februárban adhatják át. Közben a kivitelezéssel megbízott konzorcium közleményt bocsátott ki, miszerint a munkálatokat a földkisajátítások késlekedése hátráltatta, de októberben nekilátnak a fővezeték ősszehegesztésének, és ígéretük szerint december 20-ára lefektetik a gázvezetéket.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!