
A legfelsőbb bíróság felfüggesztette az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoport működését
Fotó: Legfelsőbb bíróság
A bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán helyt adott egy civil szervezet keresetének, és felfüggesztette annak a miniszterelnöki döntésnek a végrehajtását, amellyel Ilie Bolojan tavaly decemberben létrehozta az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoportot. A legfelsőbb bíróság indoklása szerint a munkacsoport létrehozása és működése során „felmerülhet a hivatali hatáskör túllépésének gyanúja”.
2026. március 25., 18:152026. március 25., 18:15
A Jogállam Védelméért Koalíció keresetét januárban még elutasította a bukaresti ítélőtábla, a legfelsőbb bíróság azonban szerdán helyt adott a fellebbezésnek. Egyúttal a per lezárásáig jogerős határozattal felfüggesztette a testület működését. A bukaresti legfelsőbb bíróság indoklása szerint a munkacsoport létrehozása és működése során „felmerülhet a hivatali hatáskör túllépésének gyanúja” – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A munkacsoportot 2025 decemberében hozták létre a miniszterelnök döntése nyomán, állandó tagjai a kormányfői kancellária és az igazságügyi minisztérium képviselői. A testület feladata az igazságügyi törvények elemzése és felülvizsgálata, miután a Recorder oknyomozó portál problémákat tárt fel az igazságszolgáltatás működésében.

Az igazságszolgáltatási rendszer egy bírákból és politikusokból álló érdekcsoport kezébe került – állítja a Recorder oknyomozó portál egy szerdán nyilvánosságra került, Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmben.
A foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmjében a Recorder arra jutott, hogy az igazságszolgáltatási rendszer csúcsvezetői adminisztratív módszerekkel akadályozzák a korrupt politikusok és befolyásos üzletemberek büntetőjogi felelősségre vonását. Ennek nyomán éles közéleti vita bontakozott ki az igazságszolgáltatás funkcionális függetlenségéről, ugyanakkor több nagyvárosban tüntetéseket is tartottak az országban. A bírák és ügyészek szakmai csúcsszerveként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) „az igazságszolgáltatás destabilizálására irányuló kampány” részének nevezte az oknyomozó portálnak a rendszer problémáit taglaló dokumentumfilmjét.
Ilie Bolojan miniszterelnök annak idején azt ígérte, hogy tanácsadói segítségével párbeszédet próbál kezdeményezni az igazságszolgáltatás csúcsszerveivel a Recorder ankétjában feltárt gondok orvoslása érdekében. Nicușor Dan államfő ugyanakkor decemberben bejelentette, hogy „referendumot” kezdeményez a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a CSM működéséről. Az elnök korábbi felhívására mintegy kétezer oldalnyi üzenetet kapott a bíráktól és ügyészektől, akik az igazságszolgáltatási rendszer működésének gondjait részletezték, viszont a Nicușor Dan által meghirdetett személyes találkozóra – az esetleges következményektől tartva – nagyon kevesen mentek el.

Nicușor Dan államelnök szombaton bejelentette, hogy több száz oldalnyi anyagot kapott bíráktól és ügyészektől az igazságszolgáltatási rendszer problémáira vonatkozóan.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!