
Fotó: Gecse Noémi
Kolozs megye országos szinten is magasan az átlag fölött teljesített a nyolcadikos diákok képességfelmérő vizsgáján, míg a többi erdélyi, illetve partiumi és bánsági megye inkább az átlagos szint alatt.
2023. június 28., 12:112023. június 28., 12:11
2023. június 28., 12:402023. június 28., 12:40
Mint megírtuk, a képességfelmérőn a megjelent diákok 76,2 százaléka ért el az átmenéshez szükséges legalább ötös átlagot.
A székelyföldi megyék viszont nem szerepeltek túl jól: Hargita megyében 72,6, Kovászna megyében 71,3, míg Maros megyében 71,5 százalék ért el legalább ötös átlagot.
A Partiumban valamivel jobb a helyzet: Biharban a diákok 75,7 százaléka érte el az átmenő átlagot, Szatmárban ez az arány 73,2, Szilágy megyében 71,9, Arad megyében 69,4, míg Máramarosban 76,2.
A Bánság is az átlag alatt maradt – igaz, a 76,1 százalékos Temes megye csak alig, Krassó-Szörény viszont csak 70,8 százalékos teljesítményt mutathat fel.
Fotó: oktatási minisztérium
Szeben megyében 76,2, Hunyad megyében pedig 74,5 százalékos a képességfelmérőt első nekifutásból sikeresen teljesítő nyolcadikos diákok aránya.
Kolozs megye itt is jól teljesít – a harmadik helyen áll 24 színtízes átlaggal a 28-cal büszkélkedő Iași megye után.
Temes megyében 19, Fehér megyében 9, Máramarosban 8, Brassó és Szilágy megyében egyaránt 7-7, Hunyad megyében 6, Maros megyében 5, Biharban, Szatmárban és Szeben megyében 4, Beszterce-Naszódban 3, Arad megyében pedig 2 diák ért el tízes átlagot.
Hargita és Kovszna megyében egyetlen ilyen vizsgázó sincs.
Ausztriában tesz hivatalos látogatást szerdán és csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök Christian Stocker kancellár meghívására. Útban Bécs felé a román kormányfő találkozik majd magyar hivatali partnerével, Orbán Viktorral is.
Felelősséget vállalt kedden a parlamentben a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.
5 hozzászólás