Hirdetés

Kémfőnököt jelölt Traian Băsescu kormányfőnek

Mihai Răzvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőjét javasolta a miniszterelnöki tisztségbe Traian Băsescu államfő. Az elnök azt követően nevezte meg a Ungureanut a hétfőn délelőtt lemondott Emil Boc kormányfő utódjaként, hogy délután konzultációkat folytatott a parlamenti pártokkal. A 43 éves, történész Ungureanu korábban külügyi államtitkárként dolgozott, majd a Tăriceanu-kormány külügyminisztere is volt 2004 és 2007 között. A külügyi hírszerzést 2007 óta vezeti. Magyarul is beszél.

Hírösszefoglaló

2012. február 06., 19:012012. február 06., 19:01

Traian Băsescu hétfőn este azt mondta: még tavaly decemberben tárgyalt Emil Boc kormányfővel annak lemondásáról, de – mint mondta –, nem kívánták instabillá tenni az országot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az EB tárgyaló-delegációinak soron következő, a hétvégén véget ért látogatása előtt.

Mihai Răzvan Ungureanu a kormány mielőbbi megalakítását nevezte elsőrendű céljának, hogy az ország gazdasági és politikai stabilitása fennmaradjon. A reformok folytatódni fognak, kedden reggel pedig elkeződnek a megbeszélések a koalíciós pártokkal az új kabinet kormányprogramjáról – közölte a kinevezett miniszterelnök.

Traian Băsescu államfő hétfő délután a parlamenti pártokkal konzultált az új kormányfő személyéről, miután Emil Boc délelőtt visszaadta kormányának megbízatását.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a konzultációk előtt leszögezte: a szövetség nem tartja jó megoldásnak a technokrata kormányfő kinevezését. Politikai kormány alakuljon politikai támogatottsággal – mondta Kelemen.

Az RMDSZ nem zárkózik el az előrehozott választások lehetőségétől, viszont ezt csak akkor látja megvalósíthatónak, ha létrejön egy megegyezés a koalíción belül, ezt támogatja az államelnök is, valamint az ellenzéki pártokkal is konstruktív párbeszédet folytatnak erről a kérdésről.

A szövetségi elnök egyébként keddre összehívta az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsát.

A Demokrata Liberális Párt a jelenlegi koalícióra alapuló, politikai kormányt szeretne – közölte az államfővel folytatott megbesézlést követően Teodor Baconschi, a nagyobbik kormánypárt alelnöke.

Az ellenzéki pártok előrehozott választások kiírását és Traian Băsescu  lemondását kérték a hétfő délutáni konzultáción. „Véleményünk szerint a politikai válság legjobb megoldása az államfő lemondása lenne. Ő azonban azt válaszolta, nem fog lemondani épp most, amikor Emil Boc is visszaadta mandátumát” – mondta a találkozó után Crin Antonescu, a Szociálliberális Unió (USL) társelnöke.

Az ellenzéki pártelnökök leszögezték: céljuk az előrehozott választások kiírása, ezért egyetlen kormányt sem szavaznak meg a parlamentben.

Exkülügyérből kormányfőjelölt

Mihai Răzvan Ungureanu 1968-ban született Iaşi-ban, 1992-ben végzett a helyi Alexandru Ioan Cuza Egyetem történelem-filozófia szakán. 1992-ben rövid ideig középiskolai tanárként tevékenykedett, majd egyetemi oktató lett. 1993-ban Oxfordban védte meg hebraisztikai témájú mesteri disszertációját, és szülővárosának egyetemén doktorált 2004-ben. 2007 óta a Bukaresti Egyetem történelem tanszékén tanít. 1998 és 2001 között a külügyminisztérium államtitkára volt. 2001 és 2003 között a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény működését felügyelő testület tagjaként tevékenykedett, majd 2004-ig a Délkelet-európai Együttműködési Szervezet helyettes koordinátora volt. 2001-től a Romániai Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője, 2003-tól a szegedi Biztonságpolitikai Központ tudományos tanácsának tagja.

2004-ben belépett a Nemzeti Liberális Pártba. Ugyanebben az évben a Tăriceanu-kormány külügyminiszterévé nevezték ki. E minőségében írta alá 2005-ben Románia európai uniós csatlakozási szerződését. 2007-ben a kormányfő felszólítására lemondott, mivel Tăriceanu csak három hónappal később értesült arról, hogy két, az egyik iraki amerikai támaszponton dolgozó román vendégmunkást kémkedés gyanújával őrizetbe vettek, miközben Băsescu államfőt már korábban tájékoztatta. Ungureanu szerint csak azért nem tájékoztatta időben, mert úgy gondolta, az ügyet minisztériumi hatáskörben kellett megoldania. Az államfő 2007 november 26-án nevezte ki a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.

Tíz bizalmi szavazást élt túl a Boc-kormány

Emil Boc 2008 decembere óta töltötte be a kormányfői tisztséget, azelőtt Kolozsvár polgármestere volt. 2008-ban a PDL–PSD nagykoalíció élén került a Victoria-palotába, ez a szövetség azonban 2009 szeptemberében felbomlott. Ebben az időszakban a kabinet két bizalmatlansági indítványt élt túl. A PSD kilépése után benyújtott kormánybuktató indítvány azonban már sikeres volt, a Boc-kormány azonban ügyvezetőként hatalmon maradt, miután a parlament az államfő mindkét miniszterelnök-jelöltjét, Lucian Croitorut és Liviu Negoiţát is leszavazta. Miután azonban 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották az államfői tisztségbe, sikerült leválasztani az RMDSZ-t az ellenzékről, és a kisebbségi frakció támogatásával megalakult a második Boc-kormány. Ezt követően mostanáig a kabinet még hét bizalmatlansági indítványt élt túl. Boc leváltása már tavaly szóba került, akkor egyes hírek szerint az államfő szerette volna technokrata kormányfőre cserélni, hogy ne csökkenjen még tovább a megszorító intézkedések miatt amúgy is népszerűtlen PDL támogatottsága. Végül most, a PDL vezetésén az eddigi irányvonallal elégedetlen politikusok nyomására Boc lemondott.


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés