Hirdetés

Kémügy: törvénytelenül járt el a külügyi hírszerzés?

A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) megsértette az alkotmány összeférhetetlenségi előírásait, amikor 1997-ben (az elnök állítása szerint) beszervezte az akkor ügyészként dolgozó Victor Pontát, a jelenlegi kormányfőt – állította Traian Băsescu államfő.

Balogh Levente

2014. október 16., 17:592014. október 16., 17:59

Az elnök szerdán este sajtónyilatkozatban szólt hozzá az általa kirobbantott botrány fejleményeihez. Mint ismeretes, az államfő hétfőn este azzal vádolta meg Pontát, hogy 1997 és 2001 között ügyészként a SIE-nek dolgozott, amivel törvényt sértett, mivel a két szerep összeférhetetlen.

Băsescu szerdán a politikai játszmákba való beavatkozással vádolta meg a SIE ideiglenes vezetését, illetve volt igazgatóját, és kijelentette: meg kell erősíteni a titkosszolgálatok felügyeletét, mert azok „visszaélésre hajlamosak\".

Az elnök egyszerű \"karrieristának” nevezte Pontát, aki szerinte csak azért lépett be 27 évesen a SIE-hez, hogy külföldi rendezvényekre utazhasson.

Kifejtette: semmi akadálya nem lett volna annak, hogy Ponta feltüntesse önéletrajzában, hogy a hírszerzésnek dolgozott, ha beszervezésével nem sértették volna meg az alkotmányt.

Az államfő törvénycikkelyek sorát ajánlotta a sajtó figyelmébe, amelyek szerinte azt támasztják alá, hogy a SIE tevékenysége és aktív állománya ugyan államtitoknak minősül, de a volt ügynökök felfedését a törvény nem tiltotta: ezt szerinte csak Victor Ponta ügynökmúltjának leplezése érdekében, egy szabálytalan kormányhatározattal titkosították. Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte az elnök vádjait.

Băsescu: csak a tolvajoktól vagyok beteg

Cáfolta csütörtökön Traian Băsescu államfő azokat a sajtóhíreket, miszerint súlyos beteg lenne. Az államfő a milánói Európa-Ázsia csúcstalálkozóra való elutazása előtt közölte: csak „a tolvajok teszik beteggé.” A kormányhoz közel álló România TV hírcsatorna szerdán este azt állította, hogy az államfő Parkinson-kórban szenved, kétszer is agyvérzése volt, ami miatt többek között egy bécsi klinikán is.

Az államfő leszögezte: nem történt ilyesmi, és felhatalmazta orvosait, hogy a nyilvánossággal is megosszák az egészségi állapotával kapcsolatos információkat. Az államfői hivatal honlapján később közzé tették az orvosi vizsgálatok eredményét, amelyekből kiderül: alkalmas feladata ellátására.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés