
Kelemen Hunor egyebek mellett arra is rámutatott, hogyan lehetne csökkenteni a kiadásokat
Fotó: Orbán Orsolya
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az alkotmánybíróság már nem halogathatja sokáig a döntéshozatalt a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvénytervezet ügyében.
2026. január 20., 13:402026. január 20., 13:40
Kelemen Hunor az Euronews Romániának adott hétfő esti interjúban emlékeztetett, múlt héten arra hivatkozva halasztották el a döntést az alkotmánybírák, hogy időre van szükségük bizonyos dokumentumok tanulmányozására. „Bízom benne, hogy a következő ülésen, februárban megszületik a döntés, mert már semmit nem találhatnak ki” – fogalmazott az Agerpres szerint.
Az RMDSZ elnöke rámutatott arra is, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet valós reformot vezetne be, amelyre a kormány ígéretet tett a polgároknak, és amellyel hitelesebbé válnak a kiadáscsökkentési törekvései.
– magyarázta. Hozzátette: készül egy hasonló törvénytervezet a katonai nyugdíjakról, illetve az év folyamán dönteni kell arról is, hogy mely állami intézményeket, vállalatokat vonják össze vagy számolják fel, hol van lehetőség további csökkentésekre.
– szögezte le Kelemen Hunor.

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Akár márciusig is elhúzhatják az alkotmánybíróság üléseinek bojkottját a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a testületbe jelölt alkotmánybírák – közölte politikai forrásokra hivatkozva csütörtökön a G4media.ro portál.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
szóljon hozzá!