Hirdetés

Kelemen Hunor: kezdődik az ellenzéki politizálás

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ a nélküle megalakult Ponta-kormány és a 2015-ös költségvetés megszavazásával lezárta az átmeneti időszakot, ezt követően ellenzéki pártként kíván politizálni.

MTI

2014. december 22., 17:132014. december 22., 17:13

Az RMDSZ elnöke egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen szólt erről. Hozzátette: a szövetség egyelőre azt látja, hogy a Klaus Johannist Románia elnöki tisztségébe segítő Nemzeti Liberális Párt (PNL) sem határozta el, hogy milyen irányba kíván haladni.

A párt egyes politikusai a kormány megbuktatásának a tervét, mások előre hozott választásokat emlegettek. Az elnök szerint az RMDSZ akkor lehet érdekelt a kormánybuktatásban, ha azt látja, hogy az ellenzék „képes valamit a helyére tenni\".

Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása.

A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között.

Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán.

Az RMDSZ elnöke „hihetetlenül veszélyesnek\" minősítette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészég (DIICOT) a múlt héten terrorizmus gyanúja miatt indított vizsgálatot az RMDSZ ellen a szövetség kisparlamentje (SZKT) legutóbbi ülésén elhangzott politikai állásfoglalások miatt. Hozzátette, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást, az rányomhatja a terrorizmus gyanúját a szövetségre.

„Amikor egy ügyészség ilyesmit mond, sok helyen kigyúlnak a piros lámpák, aztán mehetünk oltogatni ezeket. (...) A mai világban, akinek a terrorizmus gyanúját ráütik a homlokára, az hosszú időre szalonképtelenné válik mindenhol. Határozott állításom, hogy az SZKT-n elhangzott politikai nyilatkozatoknak nincs közük a terrorizmushoz” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: az ügyészség nem kért tájékoztatást az RMDSZ-től az SZKT ülésén elhangzottakkal kapcsolatban, és azt sem tette világossá, hogy kinek a nyilatkozatát vizsgálja.

Kelemen Hunor úgy vélte, ez a támadás abban különbözik a korábbiaktól, hogy ez ellen politikai eszközökkel nem lehet védekezni. „Az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségi érdekképviselet ellenzői új utakat keresnek a szövetségünk ellen, és a terrorizmusgyanú felröppentése ilyen új útnak tűnik\" - mondta Kelemen Hunor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés