Hirdetés

Kelemen Hunor és Toró T. Tibor a választási esélyekről beszélt a magyar médiában

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint, ha a vasárnapi parlamenti választáson a magyar részvétel nem marad el a románétól, akkor egy arányos képviselet valósulhat meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője, Toró T. Tibor úgy látja, hogy mindkét magyar párt bejuthat a törvényhozásba.

MTI

2012. december 06., 12:272012. december 06., 12:27

Kelemen Hunor csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, hogy az az előrejelzés, miszerint a párt 21 képviselői és 9 szenátori helyet szerezhet, akkor hozható, ha a magyar részvétel nem marad el a románétól.

A számok mellett nagyon fontosak az arányok, valószínűleg több szavazatot fognak kapni mint 2008-ban az előrejelzések szerint, de egy magas román részvétel ezt megváltoztathatja – mondta a pártelnök, aki szerint a 21 képviselő és 9 szenátor arányos képviseletet biztosítana.

Szólt arról, a reális részvételi arány valahol 50 százalék körül lesz. Legalább ilyen mértékben, vagy ennél magasabb arányban a magyar embereknek is részt kell venniük ahhoz, hogy „az erős parlamenti képviseletet meg lehessen őrizni” – mutatott rá Kelemen Hunor.

Elmondta, az erdélyi magyarság számára fordulópont lesz a választás, 2013-ban és 2014-ben olyan döntéseket fognak meghozni a parlamentben, amelyek néhány évtizedre meghatározzák az ország sorsát és azt, hogy milyen lesz az erdélyi magyarságnak. A jövő évben alkotmánymódosítás lesz, a fejlesztési régiókat újrarajzolják, és ezt követi majd egy közigazgatási reform – közölte.

Kelemen Hunor elmondta, a választási kampányban nem közlednek az álláspontok az Erdélyi Magyar Néppárttal. Arról van vitájuk, hogy az alternatív küszöböt képes-e elérni az EMNP. Kelemen Hunor szerint erre az EMNP nem képes, és úgy fogalmazott: „a matematikát nem lehet felülírni álmokkal”.

Toró T. Tibor Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön azt mondta: szerinte mindkettő magyar pártnak esélye van bejutni a parlamentbe. Az RMDSZ biztosan ott van a parlamentben, ezt bizonyítja az is, hogy már a kormányzásról tárgyalnak – tette hozzá.

Közlése szerint pártja, ha bejut, akkor az autonómiaprogramnak lehet egy hiteles képviselője a bukaresti parlamentben.

Az alig egy éve megalakult EMNP a 2016-os választásokra készül elsősorban és egy középtávú programja van. Egy 22 éves beágyazott szervezettel, az RMDSZ-szel küzdünk most, és azzal, hogy megváltoztassuk a politikáról való gondolkodásmódot - mondta Toró T. Tibor.

Kifejtette: úgy látják, hogy a politika az értékekről, az elvekről, a következetességről szól, és nem arról, amit sokan hisznek, hogy el kell menni Bukarestbe és \"pénzekért kell kuncsorogni a minisztériumokban\".

A műsorban a pártvezető kérte az erdélyi magyar választókat, használják ki azt, hogy nemcsak szavazni, hanem választani is tudnak, hiszen – mint mondta – először van parlamenti választáskor „magyar-magyar verseny”.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés