Hirdetés

Kelemen Hunor: csak óvatosan a PNL-lel

Kételyeit fejezte ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy, a jelenlegi kormány elleni parlamenti bizalmatlansági indítvány sikerességét illetően, kijelentve: a probléma az, mit és kit tesznek a kormány helyébe, mivel az emberek „nem tülekednek” azért, hogy a kormányba kerüljenek.

Balogh Levente

2015. április 22., 16:272015. április 22., 16:27

A politikus a Gândulhírportálnak nyilatkozva kedden este elmondta, jelenleg nincs meg a szükséges parlamenti többség a kormány megdöntéséhez, de ha meg is lenne, akkor is szakértői kormányt kellene felállítani.

Mindazonáltal megjegyezte: nem zárja ki, hogy az RMDSZ támogatna egy, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtott bizalmatlansági indítványt. Ehhez azonban előbb látni kell a szöveget, az érveket. Ugyanakkor hozzátette: jelenleg nem lát esélyt a kormánybuktatásra.

„Két-három ember kivételével nem hallottam különösebb szándékot arra, hogy kormányra kerüljenek, Alina Gorghiu (a PNL társelnöke – szerk. megj.) sem kormányzásról, csupán bizalmatlansági indítványról beszélt. A kormányzást folytatni kell” – hangoztatta Kelemen.

Kijelentette: egyelőre nem tudni, ki venné át a jelenlegi kormány helyét, ugyanakkor ha előre hozott választásra kerülne sor – amiben kételkedik –, akár szakértői kormány is felválthatná egy időre a jelenlegi kabinetet egy politikai helyett. „De ennek nem látom esélyét, a kormány erősebb, mint bármikor” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Kelemen elmondta: az RMDSZ egyelőre nem bocsátkozott tárgyalásokba a PNL-lel az esetleges együttműködésről, csupán a bizalmatlansági indítványról egyeztettek februárban és márciusban, és abban állapodtak meg, hogy a szöveg ismeretében adnak majd konkrét választ.

„Egyelőre nincs egyeztetés az együttműködési megállapodásról, és nem tudom, hogy lesz-e. Ellenzékben vagyunk a PNL-lel együtt, partnerek voltunk a PDL-lel és a PNL-lel is, és ugyanazon európai pártcsaládba tartozunk” – mondta Kelemen.

Az RMDSZ elnöke szerdán az RFI rádiónak nyilatkozva azt is elmondta, hosszú út vezet addig, hogy – a PNL társelnöke, Alina Gorghiu múlt csütörtöki javaslatának megfelelően – tízéves együttműködési megállapodást írjanak alá a PNL-lel, és nem is biztos, hogy egy ilyen megállapodás megoldaná az ország gondjait.

Emlékeztetett: egy korábbi PNL-elnökkel már írta alá olyan megállapodást, amelyet a liberálisok nem teljesítettek. Mindazonáltal az együttműködést nem zárta ki, és közölte: számos témában – így például a választási törvény módosításáról – párbeszédet folytattak, és folytatnak a jövőben is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés