Hirdetés

Kelemen: a közigazgatási reform során nem szabad lemondani a hagyományos kisközösségekről

Kelemen

Figyelmeztet. Kelemen Hunor szerint a kistelepülésekre is szükség van, nem lehet elhamarkodottan dönteni az új közigazgatási felosztásról

Fotó: USR/képviselőház

A romániai közigazgatási-területi reformot nem lehet a kistelepülések hasraütésszerű összevonásával, csak a nagyvárosok szemszögéből kiindulva megvalósítani – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

2025. január 16., 20:322025. január 16., 20:32

A kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ vezetője csütörtökön a B1 TV-nek beszélt a témáról annak kapcsán, hogy a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége hétfői ülésén felhatalmazta Marcel Ciolacu miniszterelnököt egy közigazgatási átszervezésről szóló törvénytervezet kidolgozására.

korábban írtuk

Ciolacu: a közigazgatási átszervezés strukturális reform lesz, de nem puszta számok alapján dolgozzuk ki
Ciolacu: a közigazgatási átszervezés strukturális reform lesz, de nem puszta számok alapján dolgozzuk ki

A Románia közigazgatási-területi átszervezéséről szóló törvénynek a következő választásoktól kellene hatályba lépnie – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán.

Hirdetés

Kelemen ennek kapcsán kifejtette: Ciolacu az elkövetkező időszakban több helyről is vár javaslatokat a közigazgatási-területi reformra vonatkozóan.

Idézet
A közszolgáltatások nem a profitról szólnak. A közigazgatás közszolgáltatásokat jelent, és azokon a településeken is fontosak a közösségek, ahol 900, 1000, 1200 ember él. Ott emberek élnek, és minőségi szolgáltatásokat kell nyújtani számukra. Nem lehet csak úgy, hasból összevonni a településeket, hogy 5000 fősek legyenek.

Talán Hargita megyében, Csíkszéken ez nem probléma. Ilyen az élet, mi völgyben vagyunk, ez lehetséges, de az Erdélyi-szigethegységben vagy Székelyudvarhely térségében ezt nem lehet megvalósítani” – mondta az RMDSZ vezetője a News.ro szerint.

Ezzel arra utalt, hogy egyes tervek szerint csak egy bizonyos lélekszám – 3000 vagy 5000 fő – minősülhetne községek egy közigazgatási egység, így több települést összevonnának.

Leszögezte: nem szabad lemondani a kis, hagyományos közösségekről.

korábban írtuk

Koalíciós egyeztetésre van szükség a területi-közigazgatási átszervezésről Bolojan szerint
Koalíciós egyeztetésre van szükség a területi-közigazgatási átszervezésről Bolojan szerint

A liberálisok minden olyan törvénytervezetet támogatnak, amelyik hatékonyabbá teszi a közigazgatást – reagált hétfőn Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke a koalíciós partner, a PSD által bejelentett területi-közigazgatási átszervezési jogszabályjavaslatra.

„El lehet gondolkodni, hogy milyen szolgáltatásokat nyújthat a megyei önkormányzat a kistelepülésekneken, például hogy ne legyen közbeszerzési osztály, mert nincs értelme, ugyanakkor a kistérségi társulásokon keresztül lehetne bizonyos szolgáltatásokat biztosítani egyes településeknek.

Idézet
Igen, lehet csökkenteni a tanácsosok számát, de nem lehet az emberek akarata ellenében cselekedni. Nem szabad lemondanunk ezekről a kis, hagyományos közösségekről.

De a városok környékén is sok olyan község van, ahonnan az emberek a városba mennek, ott dolgoznak, a jövedelemadó a városban marad, majd visszamennek a községükbe, ahol laknak” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Szerinte nem lehet Romániáról csak a nagyvárosok szemszögéből gondolkodni.

„Szerintem minden közösségben népszavazásra van szükség minden változáshoz, mert nem lehet az emberek akarata ellenében cselekedni. A közigazgatás közszolgáltatásokat jelent, nem pedig profitot egyik vagy másik cégnek. Lehet csökkenteni a kiadásokat, lehet hatékonyabban gazdálkodni, de nem lehet olyan reformot végrehajtani, amelyben valaki a hasára ütve dönti el, hogyan éljenek az emberek” – mondta Kelemen.

Rámutatott: az alkotmány értelmében Románia megyékre tagolódik az ugyanakkor más kérdés, hogy ezek mekkorák.

korábban írtuk

Ezúttal Ciolacu dolgozhat ki törvénytervezetet Románia közigazgatási átszervezéséről
Ezúttal Ciolacu dolgozhat ki törvénytervezetet Románia közigazgatási átszervezéséről

Ismét napirendre kerülhet a romániai közigazgatási átszervezés: Marcel Ciolacu hétfőn zöld utat kapott a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsától, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki az ország ter

Leszögezte: nem a megyék jelentik Románia problémáját, a fő probléma a központi közigazgatás eredménytelensége. Leszögezte: a szolgáltatások összevonásakor figyelembe kell venni a földrajzi adottságokat

Idézet
Minden populista, átpolitizált megközelítés kudarchoz vezet, és a kerítésbe fogunk csapódni. Elemzés nélkül, megfelelő gondolkodás nélkül, az emberek és a közösségek érdekeinek figyelembe vétele nélkül nem lehet jó közigazgatási reformot kidolgozni”

– mutatott rá Kelemen.

Mint arról beszámoltunk, Ciolacu szerdán kifejtette, hogy a reformnak 2028-tól kellene hatályba lépnie.

Érdemi részleteket ugyanakkor nem árult el arról, milyen változtatásokra készülnek.

Az RMDSZ korábban többször jelezte:

nem fogad el olyan módosítást, amely kedvezőtlen a magyar közösség számára,

például oly módon, hogy a tömbmagyar régiókat román többségű nagyobb régiókba olvasztja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
Hirdetés
Hirdetés