
Nem könyvelik el az inkompetenciát. A könyvelők utcára vonulnak az adójogszabályok állandó módosításai miatt
Fotó: Pixabay.com
Tüntetni készülnek hétfőn a Könyvelői Irodák Munkaadói Szövetségének tagjai és más könyvelési szakemberek a „jogalkotói hatalommal való visszaélések és elnyomó adóügyi intézkedések” ellen, amelyek szerintük mélyen érintik a romániai vállalkozókat, közgazdászokat, könyvelőket és adófizetőket.
2024. július 04., 12:582024. július 04., 12:58
A szervezet csütörtöki közleménye szerint az elmúlt hónapokban „átlagban kétnaponta” módosultak az adózással kapcsolatos törvények és szabályok.
– olvasható az állásfoglalásukban.
A hétfőre bejelentett tüntetés 8:30-kor kezdődik a kormánypalota előtti téren. A résztvevők 9:30-kor a pénzügyminisztérium Alkotmány téri székhelyéhez vonulnak, ahol 10:45 és 13:30 között demonstrációt tartanak.
„Követeljük a társadalmi párbeszéd tiszteletben tartását és a döntéshozatal átláthatóságát, az üzleti szféra és a szakemberek tényleges bevonását az adópolitikák kidolgozásába. Elengedhetetlen az adóeljárások egyszerűsítése a felesleges nyilatkozatok és a szükségtelen bürokratikus követelmények megszüntetésével” – olvasható a közleményben.
mert a vállalkozóknak be kell jelenteniük a természetes személyek összes vásárlását. Sérelmezik, hogy a döntéshozók elvárják a pénztárgépek lecserélését QR-kódok nyomtatására alkalmas készülékekre adókedvezmények felajánlása nélkül.
– vélekednek a könyvelők.
A közlemény szerint a Családorvosok Munkaadói Szövetsége is bejelentette csatlakozását a tiltakozó akciókhoz.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!