
Fotó: Rompres
2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00
A francia fővárosban rendezett tiltakozó megmozduláson mintegy kétszázan vettek részt. A tüntetés résztvevői követelték Dan Voiculescu konzervatív pártvezér, Ion Iliescu egykori államfő és Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás pártelnök távozását a romániai politikai életből. A tüntetőket Traian Bãsescu levélben köszöntötte, felszólítva őket, hogy mondjanak nemet annak a 322 honatyának, aki megszavazta tisztségéből való felfüggesztését. A levélben Bãsescu leszögezte: a kommunizmus elleni harc nem fejeződött be Romániában, hiszen jelenleg éppen az antidemokratikus viselkedésmód visszaállításával próbálkozik az államfőellenes koalíció.
A napokban különben számos spanyolországi román szervezet vezetője követelte, hogy a román kormány több szavazókörzetet hozzon létre az ott dolgozó román állampolgárok számára. A román szervezetek vezetői elfogadhatatlannak tartják, hogy Spanyolországban – ahol becslések szerint több mint félmillió romániai tartózkodik – mindössze két helyen lehet majd szavazni. Így a külföldön élő románok csak a nagykövetségeken szavazhatnak. Az Evenimentul zilei napilap arról számolt be, korábbi ígéreteivel ellentétben a kormány nem hoz létre több szavazókörzetet azokban az országokban, ahol nagyszámú román állampolgár dolgozik, attól tartva, hogy a külföldön élő románok Traian Bãsescut támogatják majd.
Eközben mind a tisztségéből felfüggesztett államfőt támogató, mind a Bãsescu-ellenes tábor tüntetéseket rendezett a hétvégén az ország több városában. A tengerparti üdülésen tartózkodó Bãsescu a turisták rokonszenvét igyekezett megnyerni. Tegnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendezett nagyszabású utcai felvonulást Bukarestben május elseje alkalmából. A szociáldemokrata majálist koncertekkel, ingyensörrel és -kolbásszal próbálták vonzóbbá tenni a rendezők. Az ünnepséget kihasználva a PSD vezetői élesen bírálták Traian Bãsescut, totalitárius törekvésekkel vádolva a tisztségéből felfüggesztett államfőt. Mircea Geoanã szociáldemokrata pártvezér arra buzdította a tüntetés résztvevőit, hogy szavazzanak Bãsescu leváltása mellett a május 19-én esedékes referendumon.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).