
Románia ma még nem áll készen arra, hogy az Európai Bizottság (EB) lezárja az igazságügyi reform menetét nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust, ugyanakkor a cél az, hogy az ország olyan jól teljesítsen, hogy ne legyen rá többé szükség – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő az Adevărul Live-nak nyilatkozva.
2015. január 07., 17:032015. január 07., 17:03
Mint arról beszámoltunk, az elnök egy nappal korábban, a bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ülésén arról beszélt: a kormány, a parlament és az igazságszolgáltatás közös céljául kell kitűzni az igazságügy uniós megfigyelésének beszüntetését.
Johannis szerdán pontosította az ezzel kapcsolatos álláspontját. „Nem azt mondtam, hogy azonnal fel kell függeszteni. Azt akarom, hogy mi olyan jól teljesítsünk, hogy ne legyen többé szükség erre az eszközre” – hangoztatta az államfő. Hozzátette: a megfigyelési mechanizmus beszüntetésére néhány év múlva lehet esély, mert ma még nem áll rá készen az ország.
Az államfő azt is kijelentette: nem tartja megalapozottnak az általa a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett egykori politikai fogoly, Octav Bjoza légionárius szimpátiájával kapcsolatos vádakat. Mint kifejtette, ő csupán azt akarta jelezni, hogy becsüli az egykori politikai foglyokat. Leszögezte: az egykori politikai foglyok szövetségének elnökét nagyra tartja, és nevetségesnek nevezte, hogy légionáriusnak nevezzenek valakit, aki a negyvenes évek elején még csak három éves volt.
Mint arról beszámoltunk, Johannist bírálatok érték Bjoza kitüntetése miatt, aki valóban csupán gyermek volt a légionárius mozgalom működése idején, diákként, az ötvenes években, a kommunisták börtönében viszont egykori vasgárdistákkal zárták össze, akikről utólag több ízben is pozitívan nyilatkozott.
Johannis azt is elmondta: pártközi konszenzust szeretne a hadsereg finanszírozásának növeléséről, ezért hívta egyeztetésre hétfőre a parlamenti pártokat arról, hogy 2017-től legalább tíz évig az ország haderejére a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát fordítsák évente.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!