
Klaus Johannis államfő szerint nem veszteségként, hanem „Románia fejlődésének hordozójaként” kell tekinteni a külföldön élő románokra.
2016. február 23., 14:162016. február 23., 14:16
2016. február 23., 14:412016. február 23., 14:41
Johannis egy bukaresti rendezvényen fejtette ki álláspontját a román diaszpóráról kedden. Az eseményen Dacian Cioloș kormányfő is részt vett az MTI beszámolója szerint.
„A román államnak egyaránt kell szolgálnia az ország határain belül és a határokon kívül élő románokat. (...) Olyan dinamikus világban élünk, amelyben a nemzeteket már nem veszik körül határok, és amelyben az identitások egymásra tevődnek. Egy erős Románia olyan emberekre épül, akik képesek jólétet teremteni. Ebben nem tekinthetünk el Románia aktív részének a felétől, amelyik a határokon túl dolgozik” – fogalmazott a román államfő.
Johannis szerint az elnöki palotában tartott diaszpóratanácskozás arra hivatott, hogy új szemlélet alapjait tegye le, amelyben nemzeti prioritásnak számít az odafigyelés a határon túli románokra, és amelyre közpolitikák és programok épülhetnek.
Az államfő szerint a diaszpóra lehetőségnek tekintése azon alapul, hogy a határon túli románok olyan tapasztalatra, szakértelemre és kapcsolatokra tesznek szert, amelyekkel Romániában nem rendelkezhetnének. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy kevés külföldön élő román tervezi, hogy hazaköltözzön Romániába.
„Románia nem engedheti meg magának, hogy elpazarolja azt az értékes humán erőforrást, amelyet a határon túli románok jelentenek” – állapította meg az elnök. Szerinte ők nemcsak „a román lélek nagykövetei” és a román kultúra és szokások hordozói, hanem a terveknek, a beruházásoknak, a kutatásnak, valamint a művészeti és kulturális cseréknek is forrásai. Klaus Johannis azt is kiemelte, hogy Románia nemzetközi megítélését nemcsak a helyi valóság alakítja, hanem az is, hogy miként láttatják az országot a külföldön élő románok.
Az államfő úgy vélte: hosszú távon az a cél, hogy a románokat ne a szükségszerűség taszítsa külföldre, hanem saját választásuk. „Addig is a határon túli románoknak egy bizalmon alapuló partnerséget ajánlok. A közös cél Románia erős és jóléti állammá való alakítása” – jelentette ki a román államfő. Azt is hozzátette, hogy a kormány olyan konkrét lépéseket tervez, amelyek a diaszpóra stratégiai fontosságát helyezik előtérbe. A román hatóságok 2–3 millióra becsülik a külföldön tartózkodó román vendégmunkások számát.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!