
Nem lép vissza a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelölti tisztségéből Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, sőt arra számít, hogy az első forduló után fej fej mellett jut a második körbe Victor Ponta miniszterelnökkel, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével.
2014. szeptember 23., 17:252014. szeptember 23., 17:25
A politikus hétfőn este az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, ő 35 százalékot kap az első fordulóban, Ponta pedig 36-ot. Hozzátette: több alkalommal is hajlandó nyilvános vitára kiállni Pontával.
„Az ACL jelöltje vagyok, az maradok, és meg akarom nyerni az elnökválasztást” – szögezte le Johannis. Úgy vélekedett, a második fordulóban többen mennek majd el szavazni, mint az elsőben.
Mint ismeretes, a közvélemény-kutatási adatok szerint Ponta a legesélyesebb az elnökválasztás megnyerésére, a legfőbb ellenfele pedig Johannis.
Az ACL-t alkotó két párt, a PNL és a Demokrata-Liberális párt (PDL) viszonyáról úgy nyilatkozott, az sokkal jobb, mint a szövetség megkötésekor hitték volna. Számos megyében olyan gyorsan létrejött a közeledés és az együttműködés, hogy hamarabb tető alá hozták, mint a pártok csúcsvezetői. Azt is elárulta, hogy jobb viszonyt ápol Vasila Blaga PDL-elnökkel, mint Crin Antonescuval, a PNL leköszönt elnökével, aki őt a pártba hívta.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!