
Egyezségre jutottak a román parlamenti pártok a választási törvények reformja tekintetében – jelentette be hétfőn Klaus Johannis államfő a parlamenti pártok vezetőivel folytatott egyeztetés után.
2015. április 21., 14:122015. április 21., 14:12
Az elnök sajtóértekezletén azt mondta: ígéretet kapott a pártok vezetőitől, hogy a helyhatósági választásokat és pártfinanszírozást szabályozó új törvényt május közepéig, a parlamenti választásokat megreformáló jogszabályt pedig a tavaszi ülésszak végéig elfogadja a bukaresti parlament.
Johannis aggodalmát fejezte ki, hogy a külföldön élő román állampolgárok választójogának érvényesítése érdekében még nem tett semmit a parlament, de a pártvezetők azt ígérték neki, hogy legkésőbb őszig megoldják a problémát.
A román hírtelevíziók beszámolói szerint a kormányzó szociáldemokraták elvi egyezségre jutottak a Iohannishoz közel álló ellenzéki liberálisokkal, hogy a külföldön élő román állampolgárok levélben szavazhatnak majd, előzetes regisztráció alapján.
Romániában eddig a külképviseleteken előzetes bejelentés nélkül voksolhattak azok, akik a szavazás napján külföldön tartózkodtak, de a novemberi elnökválasztáson hatalmas sorok alakultak ki és – bár sokan több száz kilométerről érkeztek – nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.
Johannis hétfőn arra is biztosítékot kapott a Victor Ponta kormányfő vezette szociáldemokratáktól, hogy észrevételeinek megfelelően módosítják a parlamentbe megfontolásra visszaküldött pártfinanszírozási törvényt.
Bár politikai riválisok, Ponta kerüli a konfrontációt egykori választási ellenfelével, a Nemzeti Liberális Párt éléről államfővé választott Klaus Iohannisszal. A román médiában megszólaltatott politikai elemzők szerint az elnök azért rendezett ismét konzultációt a választási reformról, hogy újabb nyilvános ígéreteket csikarjon ki a határidők betartásáról, és ne engedje, hogy a kormánykoalíció halogatással lehetetlenítse el a reformcsomag számára kedvezőtlen részének – a hagyományosan jobbra húzó külföldi vendégmunkások voksolását segítő rendelkezéseknek – a bevezetését.
Romániában jövőre helyhatósági és parlamenti választásokat is rendeznek. A törvénycsomag elfogadása azért sürgős, mert a román alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a választási szabályok már nem változhatnak a voksolást megelőző egy évben.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!