
Versenyképes Románia címmel vitát hirdetett kedden a Dacian Cioloș vezette bukaresti szakértői kormány az ország középtávú fenntartható gazdasági fejlesztési stratégiájának elfogadása érdekében.
2016. július 05., 15:282016. július 05., 15:28
2016. július 05., 16:302016. július 05., 16:30
A parlament épületében lezajlott, a hazai közélet legfontosabb szereplőit felvonultató rendezvényen Klaus Johannis államfő kifejezte reményét, hogy a vita eredményeképpen egy konszenzussal elfogadott, választási ciklusokon túlmutató, és az egymást váltó kormányok által vállalt stratégia születik, amely az általa előző nap bejelentett, szintén politikai konszenzussal kialakítandó új országprojekt gazdasági célkitűzéseit összegzi majd.
Johannis szerint Románia csak akkor lesz sikeres, ha a politikai klientúrát „leválasztják\" a közpénzekről, csökkentik a bürokráciát és újragondolják az állam és a polgárok közötti viszonyt. Úgy vélte, tanulni kell a legutóbbi gazdasági válságból: nem szabad egyik évben fogyasztásra, a másikban az exportra, a harmadikban a választási megfontolástól vezérelt állami beruházásokra alapozni. Szerinte az országnak kiegyensúlyozott, felelős és fenntartható gazdaságpolitikát kell követnie.
Az elnök óva intet attól, hogy a GDP 40 százaléka alatti „kényelmes\" államadóssági szint tudatában a politikusok hitelre akarjanak jólétet teremteni az országban. Úgy vélte: Romániának be kell hoznia lemaradását az európai támogatások lehívása terén, és meg kell őriznie befektető-barát adórendszerét, nemcsak a külföldi beruházások ösztönzése, hanem a hazai tőke és a középosztály megerősítése érdekében is. Johannis szerint Románia versenyelőnyt kovácsolhat abból, hogy a harmadik helyen áll az Európai Unióban az energetikai függetlenség szempontjából és szerinte országa stratégiai szereplővé válhat a régió energia-gazdaságában.
Dacian Cioloș miniszterelnök a rendezvényen úgy vélekedett: a most induló vitán kialakulhat egy olyan intézkedéscsomag, amelyről pártközi politikai megállapodás születik. Elmondta: a kedden közvitára bocsátott, az ország versenyképességének javítását célzó vitaanyag kidolgozásában a jegybank és az akadémia szakértői is részt vettek.
Cioloș a politikai döntéshozókat és a civil társadalmat is a tervezet jobbítására, és konszenzuskeresésre biztatta. A miniszterelnök szerint fontos, hogy a románok aktivizálódjanak, most, amikor az Európa Unió is egy átfogó változásra készül a brit népszavazás után.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!