Hirdetés

Jogerős: felfüggesztett börtön Máté Andrásnak és Kerekes Károlynak

FRISSÍTVE – Jogerősen hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki Kerekes Károlyra, a szövetség parlamenti képviselőjére.

Balogh Levente

2015. február 10., 13:502015. február 10., 13:50

2015. február 10., 15:082015. február 10., 15:08

A bíróság indkettőjük esetében megállapította, hogy törvényellenesen alkalmazták családtagjaikat a parlamenti képviselői irodájukban.

A hétfői keltezésű ítéleteket a honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság. A testület Máté András Levente kolozsvári képviselő esetében megerősítette az alapfokú ítéletet, Kerekes Károly esetében viszont részben helyt adott a képviselő fellebbezésének, és két évről másfél évre csökkentette a büntetést. Máté esetében két és fél év, Kerekes esetében három és fél év próbaidőt állapított meg.

Máté ügyében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2011-es feljelentése nyomán indult eljárás, az ANI szerint ugyanis Máté 2010 márciusa és 2011 januárja között törvénytelenül alkalmazta kolozsvári képviselői irodájában feleségét, Máté Erzsébetet.

A szövetség alsóházi frakcióvezetője ellen tavaly szeptemberben emelt vádat a legfőbb ügyészség összeférhetetlenség címén. A nyomozó hatóság szerint a politikus felesége 5500 lej jövedelemhez jutott ezáltal 2010 márciusa és decembere között. Az ügyészség szerint maga a politikus kérte felesége alkalmazását a képviselőháztól, majd ő maga hagyta jóvá a munkaszerződést. A bíróság szerint érdekbeli összeférhetetlenség áll fenn, mert a képviselő feleségének alkalmazásával közvetlen haszonra tett szert.

Máté: nem vagyok közalkalmazott

Máté András Levente már korábban jelezte: megalapozatlannak tartja a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába.

A Kolozs megyei képviselő az MTI-nek nyilatkozva kedden sérelmezte, hogy a bíróság annak ellenére hozott elmarasztaló ítéletet a magyar képviselők ellen, hogy korábban a hasonló helyzetben lévő Mircea Diaconu európai parlamenti képviselőt felmentette. Azt is furcsának találta, hogy az érintett képviselők közül csak egyeseket vontak felelősségre. Hozzátette, az RMDSZ parlamenti frakciójában is dolgozik olyan kollégája, aki hozzá hasonlóan érintett, de aki ellen nem indult eljárás a családtagok alkalmazásáért.

Kerekes: sehol sincs ilyesmi

Kerekes 2006 és 2009 között két ízben tett javaslatot arra, hogy a képviselőház fiát alkalmazza parlamenti irodájában, és láttamozta a vele aláírt munkaszerződéseket. A vádhatóság szerint a képviselő három ízben vállalkozói szerződést is kötött fiával, illetve feleségével, ennek alapján a képviselőház csaknem 56 633 ezer lejt fizetett ki számukra. A Maros megyei honatya ellen 2011 szeptemberében tett ügyészségi feljelentést az ANI.

Kerekes Károly kedden a Krónikának úgy kommentálta az ítéletet: sehol a világon nincs olyan jogszabály, amely tiltaná a honatyáknak a rokonaik alkalmazását, és sejtetni engedte, hogy az ügynek politikai háttere lehet.

„Igazságtalannak tartom az ítéletet. A világon sehol nem tekintik bűncselekménynek, hogy egy képviselő a rokonait alkalmazza. Mit akartak ezzel demonstrálni és kinek? Brüsszelnek, hogy elintézik a politikai osztályt?\" – fakadt ki a képviselő. Hozzátette: összesen 147 képviselő van hasonló helyzetben, mégis csupán 25-ük ellen indult ilyen eljárás, és – bár több tucatnyian érintettek – sem demokrata-liberális, sem nemzeti liberális párti képviselő nincs az érintettek között.

Kerekes rámutatott: novemberben a londoni parlamentben járt egy hivatalos küldöttség tagjaként, és kiderült: ott sem tiltják a családtagok alkalmazását, csupán két főben maximalizálják a számukat. Franciaországban viszont a bérként fizethető összeg felső határát szabják meg.

Kerekes szerint nem kizárt, hogy politikai megfontolások állnak az ellene lefolytatott eljárás mögött. „Amikor Nyárádszeredában kijelentettem, hogy élőlánccal fogunk tiltakozni a központba tervezett ortodox templom ellen, hamarosan kiderült, hogy felkerültem azon képviselők listájára, akiket a rokonuk alkalmazása miatt vizsgálnak\" – ecsetelte a honatya.

Azt is kifogásolja, hogy nem csupán közigazgatási bíróságon indult eljárás, hanem büntetőeljárást is indítottak ellenük. Eközben a közigazgatási bíróság teljesen következetlenül járt el: egyes esetekben ejtette az ügyet, más esetekben elmarasztalta az érintetteket.

Emlékeztetett: az ügyészség 2012 nyarán bűncselekmény hiányában ejtette az ügyeket, azonban Daniel Morar főügyész-helyettes utasítására hamarosan újra vizsgálódni kezdtek, ez pedig a mostani ítéletekkel végződött. „Ez nem politika? Az eljárás teljesen ellentmond az európai gyakorlatnak\" – vélekedett Kerekes, azzal is indokolva, hogy miért volt gyakorlat a saját rokon alkalmazása, hogy a képviselői irodai alkalmazottak esetében bizalmi állásról van szó, hiszen politikai tevékenységet folytatnak.

Az RMDSZ részéről amúgy nem csupán Máté és Kerekes érintett: ugyanúgy vádat emeltek az elmúlt ciklusban nagyváradi parlamenti képviselőként tevékenykedő Pető Csilla ellen is, aki lányát alkalmazta képviselői irodájában. A két magyar politikus mellett eddig a lengyel kisebbség képviselőjét marasztalta el jogerős ítéletben a legfelsőbb bíróság.

Elvesztette parlamenti mandátumát Petre Roman

Elvesztette parlamenti mandátumát Petre Roman volt miniszterelnök hétfőn, mivel a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapította róla, hogy megsértette az összeférhetetlenségi törvényt. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártban politizáló volt kormányfőnek az volt a bűne, hogy nem számolta fel egyéni vállalkozását képviselővé választása után: az ANI szerint ezzel 2012 óta törvénysértést követett el. Roman a legutóbbi parlamenti választáson tért vissza a politikai életbe: 2004 és 2012 között nem volt a törvényhozás tagja. Az ANI határozata óvás híján emelkedett jogerőre, ugyanis Petre Roman tévedésből nem az illetékes bíróságnál, hanem egy másik instanciánál próbálta megtámadni a határozatot, és mire rájött tévedésére, lejárt az óvási határidő. A bukaresti képviselőház hétfőn szavazattöbbséggel megállapította, hogy Petre Roman törvényhozói mandátuma megszűnt. Petre Roman 1989–1991 között volt az ország miniszterelnöke: ő volt első román kormányfő a kommunista diktatúra bukása után.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés