2008. május 19., 00:002008. május 19., 00:00
A CGC szakértői összesen 150, az ötszázalékos támogatottsági küszöbbel rendelkező párthoz tartozó jelöltet világított át. A feddhetetlenségi szempontból megkérdőjelezhetők között szerepel az RMDSZ két tisztségviselője, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács jelenlegi elnöke, valamint Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök, mindketten jelöltek. A jelentés megemlíti a kifogásolt jelöltek között a Magyar Polgári Párt elnökét, Székelyudvarhely polgármesterét, Szász Jenőt, az alakulat Hargita megyei tanácselnökjelöltjét is. Lokodival kapcsolatban a CGC azt kifogásolja, hogy állítólag mandátuma idején a saját lányát alkalmazta a megyei testületnél, míg Kiss Sándor esetében elektronikai cikkek csempészetét, valamint pornográf termékek forgalmazását hozza fel. Szásznak a CGC azt rótta fel, hogy 2005 óta tulajdonképpen egyedül vezeti a várost, amióta a prefektus a helyi tanácsot feloszlatta. Emellett a CGC tagjai azt is Szász szemére vetik, hogy a városi tanáccsal együtt ellenezte a csereháti görög katolikus árvaház létrehozását. Lapunknak tegnap az érintettek közül egyikkel sem sikerült felvennie a kapcsolatot. Lokodi Edit Emőke irodavezetője, Csép Andrea közölte: nem tartja valószínűnek a CGC megállapítását, mivel tudomása szerint a tanácselnök lánya hosszabb ideje külföldön tartózkodik. Szász Jenő a Mediafaxnak úgy nyilatkozott: a CGC „nem tudja, miről beszél”, hiszen a csereháti szociális ügy éppen a bukaresti hatalom beavatkozása miatt dagadt politikai botránnyá.
Alina Mungiu Pippidi, a Román Akadémiai Társaság elnöke a jelentés bemutatásakor elmondta: a legtöbb „gyanús” jelöltet a Szociáldemokrata Párt és az egykori D. A. Szövetséget alkotó Demokrata-Liberális Párt és a Nemzeti Liberális Párt tagjai között találták. Közülük Vasile Soporan, a PSD Kolozs megyei jelöltje azzal gyanúsítható, hogy együttműködött a Szekuritátéval, illetve a szociáldemokraták Temes megyei jelöltje, Ilie Sârbu, egykori mezőgazdasági miniszter. Összeférhetetlenséggel vádolja a szervezet Marius Nicoarát, a PNL kolozsvári, valamint Ovidiu Silaghit, a liberálisok Szatmár megyei jelöltjét is. Különleges helyzetet fedett fel ugyanakkor a CGC Gorj megyében, ahol valamennyi alakulat jelöltjeinél felmerül kifogásolnivaló.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.