Hirdetés

Ítélet várható Tőkés László érdemrendperében

Érdemben lefolytatták a bukaresti táblabíróságon kedden azt a közigazgatási pert, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte – tájékoztatta az MTI-t kedden Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.

MTI

2016. november 08., 18:312016. november 08., 18:31

2016. november 08., 18:562016. november 08., 18:56

A felperes bizonyítási indítványai közül csak azt a hangfelvételt nem fogadta el a bíróság, amely a 2013-es Bálványos Nyári Szabadegyetemen készült, amikor Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A Klaus Johannis államfő és – az érdemrend visszavonási rendeletét ellenjegyző – Dacian Cioloș miniszterelnök ellen indított perbe beavatkozott a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága is, amely a szabadegyetemen elhangzott kijelentése miatt méltatlannak nyilvánította Tőkés Lászlót a román állami kitüntetésre, és annak visszavonását javasolta az államfőnek. Kincses Előd kifejtette, a törvény szerint két esetben lehet a kitüntetést visszavonni: ha viselőjét jogerősen börtönbüntetésre ítélik, vagy ha olyan tetteket követ el, amelyekkel méltatlanná válik a kitüntetésre. „Ehhez képest Tőkés Lászlót nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik, amelynek szabadságát az alkotmány garantálja\" – mutatott rá a marosvásárhelyi ügyvéd.

Az EP-képviselő ügyvédje emlékeztetett: Tőkés László azért kapta meg Románia Csillagát mert az életét kockáztatva történelmi érdemeket szerzett az 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantásában, amely a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezetett. Rámutatott: Tőkés László azért pereskedik érdemrendje visszaszerzéséért, mert annak visszavonásával a temesvári népfelkelés történelmi érdemeit próbálják megsemmisíteni.

„Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét és ne lehessen semmivé tenni az egykori, \'89 decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét\" – mondta az MTI-nek Kincses Előd. Romániában tucatnyi olyan embernek – köztük a korrupcióért több ízben bebörtönzött Adrian Năstase volt miniszterelnöknek – van a birtokában a Románia Csillaga, akiket szabadságvesztésre ítéltek, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést. A táblabíróság az igazságszolgáltatás honlapján teszi majd közzé ítéletét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés