Hirdetés

Ismét utcára vonultak a Georgescu-hívek a BEC döntése ellen tüntetve

Georgescu

Hétfőn is folytatták az utcai tiltakozást Călin Georgescu hívei

Fotó: Képernyőmentés / Digi24

Hétfőn ismét utcára vonultak Bukarestben Călin Georgescu, a májusi megismételt elnökválasztáson függetlenként indulni kívánó jelölt szimpatizánsai. A mintegy kétszász fős tömeg a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnapi döntése ellen tiltakozott, mely elutasította Georgescu jelöltségének iktatását.

Krónika

2025. március 10., 21:042025. március 10., 21:04

A tüntetők a parlamentnél és az alkotmánybíróságnál gyülekeztek, a BEC döntése ellen demonstrálva – írta a Digi24.ro portál. Mint arról beszámoltunk, a választási iroda azzal az indokkal utasította el Călin Georgescu jelöltségét, hogy az alkotmánybíróság tavaly decemberben épp az ő váratlan első fordulós győzelme után érvénytelenítette a választási procedúrát, olyan titkosszolgálati információkra hivatkozva, miszerint

illegális kampányfinanszírozással és külföldi (konkrétan orosz) állami befolyás segítségével manipulálta a közvéleményt.

Hirdetés

A BEC szerint nem kockáztathatták, hogy ha engedik indulni a jelöltet, az alkotmánybíróság esetleg utólag ismét törli a szavazást.

Georgescu egyébként megóvta az alkotmánybíróságon az elutasítást, a taláros testület pedig kedd délutánra tűzte ki a fellebbezés tárgyalását.

Vasárnap este a BEC döntésének hírére elszabadult a pokol a Bukarest belvárosában, a Georgescu-hívek összecsaptak a rendőrökkel, köztéri bútorokat rongáltak meg, a Digi hírtelevízió közvetítőkocsiját pedig felborították, a hétfőre előkerült felvételek szerint fel is akarták gyújtani.

korábban írtuk

Elszabadult a pokol Bukarestben, kiszorították a csendőrök a BEC elől az őket dobáló tüntetőket
Elszabadult a pokol Bukarestben, kiszorították a csendőrök a BEC elől az őket dobáló tüntetőket

Elszabadultak az indulatok a Központi Választási Iroda (BEC) bukaresti székháza előtt, miután a testület elutasította a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu indulását a megismételt megmérettetésen.

A csendőrség több mint 500 embert előállított, 13 rendfenntartó megsérült, közülük négy kórházba került – ez volt a vasárnapi mérleg.

Horațiu Potra zsoldosvezér – aki az ellene folyó ügyészségi eljárás elől külföldre menekült –, a szélsőjobboldali nézeteket valló, az egykori Vasgárda eszméivel szimpatizáló Georgescu munkatársa egyenesen fegyveres felkelésre buzdította a romániai lakosságot és a fegyveres testületek tagjait.

korábban írtuk

Potra fegyveres lázadásra szólítja a katonákat is
Potra fegyveres lázadásra szólítja a katonákat is

Újabb erőszakra buzdító üzenetet küldött a Călin Georgescu zsoldosvezéreként ismert Horațiu Potra azt követően, hogy a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este nem engedélyezte Georgescunak, hogy elinduljon a megismételt elnökválasztáson.

A csendőrség tájékoztatása szerint a hétfői tüntetéseken előállítottak egy 43 éves férfit, aki ellen nemzetközi körözés volt érvényben, és aki a tiltakozókat az alkotmányos rend elleni cselekedetekre uszította.

korábban írtuk

Georgescu Muskétása és a nagyhatalmi Monopoly
Georgescu Muskétása és a nagyhatalmi Monopoly

Elon Musk Romániát érintő posztolgatásai legalább egy percre gondolkodóba ejthetik az új amerikai politikai szuperhősöknek szurkoló erdélyi magyarokat is: tényleg ez az a sztori, aminek a végén mi is tapsolni fogunk ebben a nagyhatalmi Monopolyban?

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Korai oktatás: több mint 300 bölcsődei állást hirdetnek meg

Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.

Korai oktatás: több mint 300 bölcsődei állást hirdetnek meg
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben

Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.

Több mint harmincan vesztették életüket munkabalesetben az első félévben
2025. december 06., szombat

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel

A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.

Erősen kezdték a hónapot a fogyasztóvédelmi felügyelők: 4,3 millió lejre bírságoltak, 13 cég tevékenységét függesztették fel
2025. december 06., szombat

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta

Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Bukarest: bal vagy jobb? Kemény párharc dúl a főpolgármesteri székért

A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.

Bukarest: bal vagy jobb? Kemény párharc dúl a főpolgármesteri székért
2025. december 05., péntek

Halálba vezethet a vasúti átjáró, ébresztőt fújnak a sok baleset miatt

Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.

Halálba vezethet a vasúti átjáró, ébresztőt fújnak a sok baleset miatt
2025. december 05., péntek

Ajándék Grindeanunak: a bizalmatlansági indítvány megszavazására biztatják a PSD-s honatyákat

Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.

Ajándék Grindeanunak: a bizalmatlansági indítvány megszavazására biztatják a PSD-s honatyákat
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Különleges nyugdíjak: az új törvényt is megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság

Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.

Különleges nyugdíjak: az új törvényt is megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság
2025. december 05., péntek

Egyelőre marad a szeles időjárás az ország számos vidékén

Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.

Egyelőre marad a szeles időjárás az ország számos vidékén
2025. december 05., péntek

Nicușor Dan törvénytelenül kampányolt az egyik bukaresti főpolgármester-jelölt mellett a választási iroda szerint

A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.

Nicușor Dan törvénytelenül kampányolt az egyik bukaresti főpolgármester-jelölt mellett a választási iroda szerint
Hirdetés
Hirdetés