
2012. december 03., 11:532012. december 03., 11:53
Az anyagot ugyanabban az évben más címmel, de minimális módosításokkal aztán egy másik nemzetközi kiadványban (IEEE-CAS) is megjelentették, de ennek már csak hét szerzője volt – öten az eredeti csapat tagjai, megjelenik viszont Ecaterina Andronescu és Sorin Jinga neve, akik akkor a bukaresti Műszaki Egyetemen tevékenykedtek, Andronescu egy ideig a felsőokatatási intézmény rektora is volt.
Ugyanez a cikk ugyanezen szerzőkkel aztán 2007-ben egy romániai kiadványban is megjelent. Ugyancsak 2007-ben aztán az Elsevier kiadó egy másik kiadványában is, az eredeti öt szerző, valamint Andronescu és Jinga neve alatt, akikhez még egy szerző csatlakozott a műegyetemről. A cikk témájául szolgáló kutatást egyébként az oktatási tárca finanszírozta.
Az Integru.org négy szakértőnek is elküldte a cikk négy változatát. A négy szakember - James F. Scott a Cambridge-i, Nathan Newman az Arizonai, Michael Carpenter az Edinburgh-i és Susmita Bose a Michigani Egyetemről – egyhangúlag úgy vélte, hogy az első cikk szerzői részéről önplágium, Andronescu és Jinga esetében pedig plágium történt.
Az Integru.org múlt héten szintén Andronescu lehetséges plágiumügyeivel foglalkozott. Eszerint 2003-ban egy munkatársával, Cristina Aurelia Nechiforral megfelelő hivatkozás nélkül használt fel szövegrészleteket egy holland kutató, Gerard Antoine van Ewijk tanulmányából, valamint egy három egyiptomi tudós által írt dolgozatból.
November elején derült ki, hogy néhány évvel ezelőtt a Bukaresti Műszaki Egyetem kutatói félmillió eurós EU-támogatást pályáztak meg egy olyan tanulmánnyal, amelyről kiderült, hogy plágium, és amelyet Andronescu rektorként támogatott.
Mint ismeretes, nem Andronescu az egyetlen kormánytag, akinek nevét plágiumüggyel hozták összefüggésbe: júniusban a Nature nemzetközi tudományos folyóirat írt arról, hogy Victor Ponta kormányfő 2003-as jogi doktori értekezésének nagy részét forrásmegjelölés nélkül másolta. A plágium tényét kettőből három szaktestület megerősítette, de Ponta politikai támadásnak minősítette a vádakat, és közölte, nem hajlandó lemondani.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.