2012. február 01., 08:012012. február 01., 08:01
Mint arról beszámoltunk, a törvényt a szenátus leszavazta, a döntő kamara, a képviselőház pedig mintegy öt éve képtelen eljutni a végszavazásig. Ennek többek között az az oka, hogy az illetékes szakbizottságok a mindenkori ellenzék távolmaradása miatt határozatképtelenek voltak. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tavaly ősszel úgy nyilatkozott, hogy a szövetség ragaszkodik a törvény elfogadásához, ezért a koalíción belül újrakezdték az erről szóló tárgyalásokat.
Mint ismeretes, az RMDSZ több ízben is bizonyos határidőhöz kötötte koalíciós partnerei számára a szövetség politikusai által kidolgozott jogszabály elfogadását, azonban az a lassú ügymenet és a román politikusok kifogásai miatt rendre meghiúsult. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány hete úgy nyilatkozott: a szövetség továbbra is ragaszkodik a törvényhez, annak elfogadására viszont nem kíván újabb határidőket kitűzni.
Kelemen tegnap kifejtette, amennyiben lehetséges, tárgyalni kívánnak a törvényről a szakbizottságokban és a parlamentben is, de rámutatott: ha az ellenzék sztrájkba lép, akkor mind a szaktestületekben, mind a plénumban óriási problémák lesznek a határozatképesség biztosításával.
Különben legutóbb tavaly június végét tűzték ki a jogszabály elfogadásának határidejéül, ám az összesen 78 cikkelyből álló törvény emberi jogi bizottsági vitája közben számos konfliktus pattant ki. A heves vitákat gerjesztő paragrafusokat – mint a kulturális autonómiatanácsokra vonatkozót vagy azt, amely az autonómiatanácsok vétójogát rögzíti – átugrották, mivel korábban abban állapodtak meg a demokrata-liberális párti és az RMDSZ-es honatyák, hogy a kényes ügyekről a kormánykoalíción belül további egyeztetések szükségesek.
| Az RMDSZ a tavaszi parlamenti ülésszakban nem támogatja a jelentős, rendszerszintű módosításokat, így sem az átfogó egészségügyi reformot, sem a választási törvény módosítását nem támogatja – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor szövetségi elnök az alakulat elnökségi ülése után. „Meg kell őriznünk azt, amit a 2010–2011-es időszakban elértünk. Konszolidálni kell a költségvetést, a gazdaság helyzetét, ezért nem támogatjuk a nagy rendszerek átalakítását, ami felkavarná a társadalmat. Nem támogatjuk a közigazgatási átszervezést, a mélyre ható egészségügyi reformot és a választási rendszer módosítását sem” – jelentette ki Kelemen. Azt is közölte, az RMDSZ nem akar előre hozott választásokat, de nem is zárja ki azok lehetőségét, viszont azokat nem a kormányoldalnak kell kezdeményeznie. Emil Boc kormányfő hétfőn este arról beszélt: az IMF-fel szembeni vállalás részeként még az év vége előtt új egészségügyi törvényre van szükség. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.