Hirdetés

Alkotmányellenesen úszta meg Şova az előzetest

Alkotmányellenesen állapították meg a korrupcióval gyanúsított Dan Şova szociáldemokrata szenátor, volt fejlesztési miniszter előzetes letartóztatásának jóváhagyásáról szóló márciusi szenátusi szavazás végeredményét – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.

Balogh Levente

2015. május 06., 16:392015. május 06., 16:39

Mindez Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke egy korábbi nyilatkozata szerint azt jelentheti, hogy meg kell ismételni a szavazást.

Mint arról beszámoltunk, a szenátus kormánypárti vezetése a házszabály egy, az alkotmánnyal ellentétes, ezért azóta módosított cikkelye alapján minősített többséghez kötötte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérésének jóváhagyását.

Az akkori házszabály szerint ugyanis az összes szenátor minősített többségének kellett volna jóváhagynia a kérést, míg az alkotmány szerint csak a jelen levő szenátoroké. Így hiába szavazta meg a jelenlevők többsége a Victor Ponta közeli bizalmasának tekintett Şova letartóztatásának jóváhagyását, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke a hászabály alapján úgy döntött, hogy ez nem elegendő a jóváhagyáshoz.

A döntés nyomán Klaus Johannis államfő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) is az alkotmánybírósághoz fordult. Közben a szenátus az alkotmánnyal összhangba hozta a házszabály hivatkozott cikkelyét. A taláros testület végül a CSM azon panaszának adott helyt, miszerint a felsőház alkotmányt sértett, amikor a szavazás eredményét nem közölte ki hivatalosan, a Hivatalos Közlönyben, így azt nem lehetett megtámadni az alkotmánybíróságon.

Hosszas időhúzás után végül Tăriceanu elküldte a Hivatalos Közlönynek a határozatot, amely így megjelent. A PNL ennek nyomán megtámadta azt az alkotmánybíróságon. Amennyiben újra szavaznak az ügyről, már az új házszabály alapján számolják meg a voksokat.

Tăriceanu szerdán azt mondta: a szenátus alkalmazkodik az alkotmánybíróság ítéletéhez, de nem akar találgatásokba bocsátkozni a várható fejleményekről, és meg kívánja várni, hogy a taláros testület tegye közzé döntése indoklását a Hivatalos Közlönyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
Hirdetés