
Tőkés kitüntetésének megvonását is felemlegeti a bukaresti szervezet
Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.
2017. május 03., 16:122017. május 03., 16:12
2017. május 03., 17:472017. május 03., 17:47
A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek. A jelentésben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal pedig támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet. Az ActiveWatch felemlegeti azt is, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt egy „rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg Klaus Johannis államfő román állami érdemrendjétől.
Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a román hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie.
A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is „incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják.
A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A román törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben.
Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha „hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is.
A szervezet jelentése beszámolt arról is, hogy a (román közszolgálati rádió által működtetett) Rador.ro portál egyik cikke szerint egyes – korábban a Maszol.ro portálon publikáló – romániai magyar újságírók politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a lapjukat egyik alapítványán keresztül pénzelő RMDSZ, illetve közvetve a magyar kormánypárt, a Fidesz részéről. A Rador publicistája a cenzúra megnyilvánulásaként értékelte azt is, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa az alacsony olvasottságra hivatkozva felfüggesztette az Erdélyi Riport című online hetilap megjelenését.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!