2012. június 14., 13:162012. június 14., 13:16
A tanügyminisztérium csütörtökön közölte: a kormány szerdai ülésén jóváhagyta azt a határozatot, amely lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények betöltsék az összesen 2 381 állást.
A munkahelyek betöltése versenyvizsgával történik majd, igazodva a személyzeti kiadásokra idén jóváhagyott kerethez.
A szaktárca szerint 2009-től, amikor a kormány befagyasztotta a felsőoktatási munkahelyek számát, 42,76 százalékos deficit alakult ki a címzetes oktatók tekintetében.
A kormányhatározat értelmében a tanársegédi, adjuntusi, előadótanári, professzori állások mellett a segédkutatói, valamint az első, második és harmadik fokozatú tudományos kutatói állások is betölthetők lesznek.
A most véget érő egyetemi évben az állami felsőoktatásban 42 498 oktatói állás van, ennek csak 56,79 százalékát töltik be címzetes oktatók, a többi megüresedett állás.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.