2009. október 09., 10:202009. október 09., 10:20
A demokrata-liberális honatyák azért vonultak ki, mert alkotmányellenesnek tartják az indítványt, azt ugyanis olyan képviselők is aláírták, akik a két héttel ezelőtti, három jogszabály kormányzati felelősségvállalással történt elfogadtatásakor benyújtott bizalmatlansági indítványt is ellátták kézjegyükkel.
A PDL kivonulása miatt az ülést egy órára felfüggesztették, mivel a demokrata-liberális honatyák nélkül határozatképtelenné vált a törvényhozás. Eugen Nicolăescu liberális képviselő az ülés újrakezdését követően a kormány és a PDL hiányában mégis ismertette a 11-en Románia ellen című dokumentumot, mivel az ellenzék álláspontja szerint az ismertetéséhez nem lényeges, hogy határozatképes-e az ülés, vagy sem.
A PDL ugyanakkor bejelentette, hogy alkotmánybíróságon támadja meg az indítványt. Az alaptörvény szerint ugyanis egy képviselő egy ülésszakban csak egy bizalmatlansági indítványt írhat alá.
Az ellenzék ugyanakkor rámutatott: ez csak az ellenzék saját kezdeményezésére született indítványok esetében érvényes, ám az előző nem ilyen volt, hiszen azt a kormány a felelősségvállalással provokálta ki. Az indítványt mind a három ellenzéki párt támogatja, így elfogadására nagy esély mutatkozik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).