Hirdetés

Ion Iliescu védelmébe vette a vájárokat

Három órát töltött a főügyészségen a bányászjárások ügyében kihallgatott volt államfő. Azok a felelősek az erőszakos cselekményekért, akik a bányászokat vádolják törvényellenes fellépéssel – kommentálta tegnap Ion Iliescu (képünkön) azt a tényt, hogy kedden este a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék ügyészségén három órán keresztül hallgatták ki az 1990 júniusában lezajlott bányászjárás ügyében.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. december 13., 00:002007. december 13., 00:00

A volt államfő kézírásos nyilatkozatot adott. Ez az első vallomás, amelyet Iliescu a bányászjárások ügyében tett. A beidézésre annak nyomán került sor, hogy Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész a múlt héten úgy rendelkezett, nem indul bűnvádi eljárás a volt államfő ellen a tizenhét évvel ezelőtti bukaresti események ügyében. A legfőbb ügyész ugyanakkor leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy beszüntetik a nyomozást az ügyben. Magyarázata szerint azért döntött a bűnvádi eljárás ejtése mellett, mert az üggyel eddig foglalkozó katonai ügyész, Dan Voinea több hibát is elkövetett az ügyirat összeállítása során, így fennállt a veszélye, hogy a hibák miatt a bíróság visszaküldi az ügyiratot az ügyészségre.

Mint arról beszámoltunk, Ion Iliescut még június 27-én értesítették hivatalosan, hogy a bányászjárás ügyéről leválasztott egyik nyomozati anyagban emberöléssel vádolják. Később azonban a katonai ügyészségről a Legfelsőbb Semmítőszék ügyészségére továbbították az ügyet, miután az Alkotmánybíróság határozatban mondta ki, hogy polgári személyek ügyében a katonai ügyészség nem folytathat eljárást.

A katonai ügyészség által összeállított vádirat szerint egyébként a volt államfőt azzal vádolják, hogy az 1990. június 13-án kezdődött bányászjárás idején Románia megválasztott elnökeként hatáskörét túllépve ő rendelte el a bukaresti Egyetem téren megrendezett tüntetés szétverését. A vádak szerint június 13-án ő adott utasítást a hadsereg bevetésére az Egyetem téren, illetve Bukarest más pontjain összegyűlt tüntetők ellen, és az akció során több embert is agyonlőttek.

Ion Iliescu az ügy kapcsán tegnap úgy vélekedett, a hírcsatornák tendenciózusan mutatják az 1990-ben készített felvételeket. Iliescu szerint a forradalom kitörésének és a demokratikus rendszer kialakulásának ideje politikailag zavaros időszak volt, és ennek rendezésére érkeztek Bukarestbe a bányászok. Iliescu „erőszakos diverzióról” beszélt a bányászok 1990. január 12-i, január 28-i és június 13-i bukaresti fellépése kapcsán, amelyekért szerinte épp azok a felelősök, akik ma vádlóként lépnek fel. Iliescu közölte, minderről 11 oldalas nyilatkozatban számolt be az ügyészeknek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés