
Fotó: Haáz Vince
Klasszikus elnökjelölti programbeszédet tartott csütörtökön Mircea Geoană. A NATO főtitkár-helyettesét sokan Klaus Iohannis esélyes utódaként emlegetik. Elemzők szerint az egykori szociáldemokrata politikus „az amerikaiak jelöltje.”
2022. október 28., 18:112022. október 28., 18:11
Mircea Geoană a bukaresti Gazdaságtudományi Akadémia (ASE) által szervezett konferencián jelentkezett be egy brüsszeli videóüzenettel, amelyben egyfajta politikai programot vázolt fel. Románia egyik nagy problémájának nevezte, hogy „hiányzik a bátorsága” a számára fontos megoldások kikényszerítéséhez a nyugati partnereknél. „Nemzeti katasztrófának” nevezte azt, hogy a fejlett Nyugat részévé vált az ország, de kudarcot vall perifériaként.
„Ma a GDP négyszerese az 1989-es állapothoz képest. Mégis demográfiai kataklizmának vagyunk tanúi, a lakosság lélekszáma a 60-as évek szintjén van. Egy Nagy-Britannia méretű területen Európa legalacsonyabb népsűrűségű országa leszünk” – mondta Geoană, aki korábban a Szociáldemokrata Párt elnöke is volt. Arról is beszélt, hogy Románia a második leggyorsabb gazdasági növekedéssel rendelkezik Európában, de ez nem eredményezte a szegénység csökkentését.
Mircea Geoană – a NATO-logóval és a román zászlóval a háta mögött – „pozitív radikalizmusra” szólított fel. Úgy vélte, Romániának olyan országgá kell válnia, amely felhagy a modellek másolásával, legyenek azok akár nyugatiak is. Szerinte a Nyugatról átvett „oltványok” közül nagyon kevés volt sikeres a romániai valóságban.
„Az ország lakosságának mintegy 45 százaléka vidéken él, ahol a szegénység 20 százalékponttal magasabb, mint a városi környezetben. Ez az erős kettősség ma már az Európai Unió egyik országában sem fordul elő” – hangsúlyozta egyebek mellett a NATO főtitkár-helyettese.
Elemzők szerint a politikus előadásának néhány üzenete egybecsengett azzal, amit a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) főnöke, Eduard Hellvig mondott Kolozsváron, október 4-én. A SRI-vezér azt állította, hogy politikusaink hozzászoktak az „útbaigazításhoz”. Míg Geoană „pozitív és egészséges radikalizmusra” szólított, addig Hellvig azt mondta: a nemzeti eszme népszerűsítése minden generáció, mindannyiunk kötelessége. A SRI-főnök „Nyugatbarát patriotizmusról” is beszélt.
Egy friss felmérés egyébként azt jelzi, a romániaiak többsége inkább szuverenista politikát várna a bukaresti vezetéstől. Az Avangarde közvélemény-kutató intézet frissen közölt felmérése szerint a megkérdezettek hatvanegy százaléka támogatná ezt a fajta irányvonalat a globalista politikával szemben. Ezzel párhuzamosan továbbra is magas az uniós tagság támogatottsága. Geoană mostani, és Hellvig korábbi beszéde némileg alkalmazkodik ehhez az elváráshoz.
2009-ben Mircea Geoană az elnökválasztás második fordulójában, rendkívül szoros versenyben maradt alul Traian Băsescuval szemben.
Alfred Bulai elemző korábban azt nyilatkozta, már régóta tudni lehet, hogy a NATO jelenlegi főtitkár-helyettese indulna az államfői posztért. A politológus hozzátette szerint korai még biztosra kijelenteni Geoană jelöltségét. „Ő az amerikaiak jelöltje” – tette hozzá Bulai.

Harcba szállhat az államfői tisztségért Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, volt szociáldemokrata pártelnök egyes értesülések szerint. Hamarosan létre is jön egy támogatói csoport, amely a választási kampányának témáit állítja majd össze.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
szóljon hozzá!