
Klaus Iohannis: Románia nehéz időket él meg, többféle kihívással kell szembenéznie
Fotó: Presidency.ro
Románia biztonságos ország, a stabilitás egyik pillére – jelentette ki Klaus Iohannis államfő a román hadsereg napján szervezett pénteki ünnepségen.
2024. október 25., 13:342024. október 25., 13:34
Az Ismeretlen katona bukaresti emlékművénél tartott ceremónián Iohannis arról beszélt, hogy Románia nehéz időket él meg, többféle kihívással kell szembenéznie, amelyek az egész térség és az egész világ biztonsági helyzetét kiszámíthatatlanná teszik. Ebben a helyzetben felerősödik a hadsereg jelentősége – mutatott rá Iohannis.
súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, és kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rend ellen, amely a második világháború óta békét és stabilitást biztosított a világban” – fogalmazott az Agerpres hírügynökség szerint.
Oroszország továbbra is támad, civilek esnek áldozatául és jelentős károkat tesz az ukrajnai infrastruktúrában, többek között abban is, amely az ukrán-román folyamhatár közvetlen közelében van. A kihívásokra Románia – szövetségeseivel szorosan együttműködve – a NATO elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítésével válaszol az euroatlanti biztonság szempontjából stratégiai fontosságú fekete-tengeri térségben – hangoztatta.
„Ugyanakkor folyamatban van a hazai jogszabályi keret optimalizálása annak érdekében, hogy meg tudjuk előzni és le tudjuk küzdeni annak kockázatát, hogy az orosz erők által ukrán célpontok ellen használt, meghibásodott drónok vagy azok töredékei az ország területére zuhanjanak” – mondta az államfő.
„A NATO idei washingtoni csúcstalálkozóján a szövetséges vezetők hangsúlyozták, hogy továbbra is szilárdan elkötelezettek a fekete-tengeri térség biztonsága és stabilitása mellett, és ez nagyrészt Románia elmúlt 10 évi politikai, diplomáciai és katonai erőfeszítéseinek köszönhető. A tények önmagukért beszélnek. Számos fontos NATO-struktúrát és -parancsnokságot látunk vendégül országunk területén, és mintegy 5000 szövetséges katonát képeznek ki együtt a román katonákkal” – emlékeztetett az államfő. Ebből az alkalomból Iohannis köszönetet mondott romániai jelenlétükért az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Belgium, Nagy-Britannia, Hollandia, Olaszország, Norvégia, Bulgária, Törökország, Luxemburg, Németország, Kanada, Görögország, Észak-Macedónia és Magyarország katonáinak.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
szóljon hozzá!