
Pedro Sánchez és Marcel Ciolacu a diplomáciai egyeztetésen
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
A szélsőségesség és a populizmus veszélyére figyelmeztetett Pedro Sánchez spanyol kormányfő szombaton Bukarestben a Szocialista Internacionálé (IS) európai tagozatának ülésén. Kijelentette, hogy csak a szocialisták képesek megállítani a szélsőjobb előretörését Európában.
2024. július 06., 16:222024. július 06., 16:22
A 132 szocialista, szociáldemokrata és munkáspártot tömörítő világszervezet szombaton a román fővárosban tartja európai tagozatának ülését, amelynek a nagyobbik román kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) a házigazdája. Pedro Sánchez az IS elnökeként érkezett Bukarestbe, de ő és a házigazda kormányfő között diplomáciai találkozóra is sor kerítettek, Marcel Ciolacu szombaton a déli órákban a kormánypalotában fogadta a spanyol miniszterelnököt. A News.ro hírportál jelentése szerint Pedro Sánchez az IS ülésén azt mondta:
Úgy fogalmazott: eljött „az igazság pillanata”, amikor a szocialistáknak fel kell emelkedniük, és meg kell állítaniuk a szélsőjobb előretörését, miután ezt senki más nem fogja megtenni helyettük, ők „az utolsó védvonal”. „Rajtunk múlik, hogy Európa ne adja fel az elveit” – mondta Sánchez. Aláhúzta, hogy a szocialisták nincsenek egyedül, számíthatnak egymásra, ők az európai progresszívek reménysége.
Napjainkban, amikor az ukrajnai és a közel-keleti háború a világbékét fenyegeti, az eddig elért eredmények is veszélybe kerülnek, ezért a szocialistáknak eltökélteknek és saját elveikhez lojálisaknak kell lenniük – tette hozzá. „Meg kell erősítenünk a demokráciát, és harcolnunk kell azok ellen, akik hazugsággal és félretájékoztatással egész társadalmakat tesznek tönkre” – idézte az IS elnökét a News.ro. Sánchez úgy vélte, a szocialista ideológia sikeres, amit a nagy-britanniai választások eredményei is bizonyítanak, és kifejezte abbéli reményét, hogy Franciaországban is hasonló győzelmet aratnak ennek hívei.
Marcel Ciolacu az IS közép- és kelet-európai regionális elnökeként arról beszélt, hogy valódi és nemcsak fél-, hanem teljes megoldásokat kell keresni a jelenlegi súlyos problémákra. Emlékeztetett, hogy a PSD nagy aránnyal nyerte meg a június 9-i romániai EP- és helyhatósági választásokat, részben mert kampánya az életszínvonalról és a gazdaság helyzetéről szólt.
Aláhúzta: kormányfőként az ukrajnai gazdasági helyzetet is próbálta segíteni, miután meggyőződése szerint Ukrajnának meg kell nyernie a háborút, különben Vlagyimir Putyin orosz elnök előbb-utóbb minden államban „megsokszorozódik”.
Marcel Ciolacu beszámolója szerint hivatali kollégájával beszélt a Spanyolországban élő román állampolgárok kettős állampolgárságának kérdéséről is, és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az év végére sikerül rendezni azt. A román kormányfő szerint 2024 végére azt is sikerül megoldani, hogy a román állampolgárok vízummentesen utazhassanak az Egyesült Államokba, valamint reményei szerint Románia teljes körű – a légi és tengeri után a szárazföldi – Schengen-övezeti csatlakozása is megvalósul.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!