A privatizációs botrány miatt felfüggeszthetik tisztségéből az RMDSZ-es távközlési minisztert és a lemondott Codruþ ªereºt.
Felfüggeszthetik tisztségéből Nagy Zsolt informatikai és távközlési minisztert, ha az államelnöki hivatal illetékes bizottsága elfogadja a főügyész kérelmét, amelyben bűnvádi eljárást kezdeményez a tárcavezető ellen. A bizottság várhatóan ma ülésezik, a jelentést pedig Traian Bãsescu államfő elé terjesztik, akinek hatáskörébe tartozik dönteni: engedélyezi-e a bűnügyi vizsgálat beindítását.
2006. december 07., 00:002006. december 07., 00:00
Az eljárást a miniszteri felelősségre vonatkozó, 1999/115-ös számú törvény szabályozza, amelynek értelmében a kormány tagjai ellen akkor kezdeményezhetnek bűnügyi vizsgálatot, ha az elnöki hivatal szaktestülete jóváhagyja az ügyészség kérelmét. Nagy Zsolttal „egy cipőben jár” Codruþ ªereº is: jóllehet a konzervatív politikus lemondott gazdasági és kereskedelmi miniszteri tisztségéről, Traian Bãsescu még nem hagyta jóvá a lemondást. A miniszterek neve az energetika-privatizációs botrány ügyében indított eljárásban merült fel, és mindkét tisztviselőt „hazaárulásban való közreműködéssel” gyanúsítják. Mint arról már beszámoltunk, a Laura Kövesi irányította főügyészség nemrég nemzetközi kémhálózatot leplezett le, amely a nagy állami vállalatok – Petrom, az Electrica munténiai fiókja, Román Posta – privatizációja, és különböző pénzügyi tanácsadási szolgáltatások szerződéseinek megkötése során követett el törvénytelenségeket. A privatizációs botrányban négy személyt már letartóztattak, és valamennyiüket hazaárulással, kémkedéssel és titkos gazdasági információk kiszolgáltatásával vádolják. A kémhálózat feje Sztamen Sztáncsev bolgár üzletember, a Credit Suisse First Boston vállalat pénzügyi tanácsadója.
A nyomozati anyag szerint a minisztériumok tisztviselői – Radu Mihai Donciu és Dorinel Mucea – magánosítás előtt álló vállalatokról szóló bizalmas iratokat csempésztek ki a tárcáktól, amelyeket a eljuttattak Sztamen Sztáncsevnek. A üzletember által képviselt pénzügyi tanácsadói cég ezáltal törvénytelenül került előnyös helyzetbe a versenytárgyalásokon. A hazaárulásban való cinkosság gyanúja konkrétan azt feltételezi tehát, hogy a két miniszter tudott a dossziék kiszivárogtatásáról, sőt jóváhagyta azt. A gyanú alátámasztására az elmúlt napokban a romániai sajtóban számos információ látott napvilágot, miszerint Sztáncsev meglehetősen közeli viszonyban állt a két miniszterrel: például együtt üdült Nagy Zsolttal. Ügyészségi, illetve hírszerzői forrásokra hivatkozva a sajtó közölte: az ügyészség többek között a Román Posta által kötött, és előnytelennek vélt szerződések ügyében is vizsgálódik. Például a Román Posta által a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor tulajdonában levő Scripta Kiadóval kötött reklámszerződés kapcsán, amelyről a Krónika közölt tényfeltáró írást. A szerződés révén az Új Magyar Szó napilapban több reklám jelenik meg az informatikai minisztérium hatáskörébe tartozó Román Postáról, amely jelentős kiadást jelent az állami társaságnak.
Tagad az RMDSZ-politikus A Krónikának nyilatkozva Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ártatlanságát hangsúlyozta, és rágalomhadjáratnak minősítette a sajtóban megjelent információkat. Elmondta: semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyészségtől, így ő is a sajtóból értesült az ellene felhozott vádakról. A tárcavezető tegnap hangsúlyozta: mind a Román Posta privatizációjának lebonyolítását előkészítő cég, mind pedig a Romtelecom tőzsdei bejegyzését előkészítő vállalat kiválasztása a nemzetközi közbeszerzési törvény tiszteletben tartásával történt. Szerinte egyébként Radu Mihai Donciunak, az árulás vádjával letartóztatott volt tanácsosnak sem volt hozzáférése bizalmas dossziékhoz, a belső minisztériumi vizsgálat pedig nem tárta fel, hogy bármilyen dosszié hiányozna. A tárcavezető hangsúlyozta: ártatlanságát bizonyítandó készségesen áll az igazságszolgáltatás rendelkezésére. Nagy Zsolt különben elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a titkosszolgálatok nem értesítették arról, hogy esetleg kémekkel van körülvéve.
ªereº: áldozat vagyok Codruþ ªereº ugyancsak azt állítja, hivatalosan nem értesítették arról, hogy kivizsgálás folyna ellen. A Konzervatív Párt lemondott minisztere ártatlansága mellett azt hangsúlyozta, hogy politikai indíttatású lejáratás áldozata. „Kényelmetlen miniszter voltam, tevékenységem sok személyt zavart. Ennek a következményeit viselem most” – fogalmazott a tárcavezető. ªereº burkoltan a Demokrata Pártot is támadta, azt állítva, hogy az Emil Boc vezette alakulat kétségbeesetten próbálta megszerezni a gazdasági és kereskedelmi minisztérium vezetését. Sőt arról is beszámolt, hogy miniszteri mandátuma idején mind a demokratáktól, mind a Nemzeti Liberális Párttól kapott ajánlatokat, hogy igazoljon át hozzájuk. A tárcavezető szerint a legnagyobb kormánypártok politikusai folyamatosan próbálták befolyásolni őt a döntései meghozatalában.
Atanasiu sorsára juthatnak A Nagyékéhoz hasonló helyzetre különben már volt példa az idén: Teodor Atanasi védelmi minisztert éppen az elnöki hivatal bizottságának javaslatára függesztette fel Traian Bãsescu államfő. Jóllehet az ügyészség később úgy döntött, nem kezdeményez bűnvádi eljárást a liberális politikus ellen, Bãsescu nem vonta vissza a felfüggesztésről szóló rendeletet, így Atanasiu nem került vissza a védelmi tárca élére. Nagy Zsolt és Codruþ ªereº ügyét egyébként ugyanaz a bizottság fogja kivizsgálni, amely Atanasiu ügyében is döntött.
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).