2008. november 25., 15:592008. november 25., 15:59
Az új választási törvény szerint a szavazók mindössze állandó lakhelyükhöz tartozó választókerületben érvényesíthetik voksukat. Ezzel megszűntek az eddig használt pótlisták, melyre feliratkozva a szavazó az ország bármelyik szavazóhelységében leadhatta voksát. Az új törvény már senkinek nem adja meg a lakhelytől távol szavazás lehetőégét.
A Romániai Diákszervezetek Szövetsége (ANOSR) nemrég az oktatási minisztériumot kérte kétnapos vakáció elrendelésére november 27 és 28-ra annak érdekében, hogy a diákok hazautazhassanak a választásokra. Emellett a parlamenttől kérték, hogy tegye lehetővé a lakhelytől távol történő voksolást is, ez a kérésük azonban nem talált meghallgatásra. Az ANOSR szerint 450 ezer diák nem élhet szavazati jogával, mivel állandó lakhelyétől távol végzi tanulmányait, és fizetnie kell, ahhoz, hogy voksolási jogával élhessen.
A diákszervezetek képviselői szerint ugyanakkor a hallgatók hiába utaznak haza, legtöbben nem ismerik a választókerületükben induló jelölteket, nem tudják, kire adják voksukat. Emellett inkább a valós lakhelyükön kellene szavazniuk, hiszen legalább három évig annak a közösségnek tagjai, ahol tanulmányaikat folytatják. Bejelentették, az ANOSR országos tájékoztató kampányba kezd, amellyel arra szeretné ösztönözni az egyetemistákat, minél nagyobb számban menjenek el szavazni.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.