Hirdetés

Indulhat az eljárás

A szenátus tegnap délután jóváhagyta a bűnvádi eljárás beindítását a liberális Paul Păcuraru munkaügyi miniszter és a konzervatív Codruţ Şereş volt gazdasági miniszter ellen.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2008. augusztus 27., 00:002008. augusztus 27., 00:00

A szenátorok titkos szavazással döntöttek, bár a Konzervatív Párt képviselői már korábban bejelentették, hogy nem szavazzák meg az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) párttársuk ellen irányuló kérését, a többi alakulat véleménye azonban egységes volt: hagyni kell az igazságszolgáltatást, hogy végezze munkáját. A vitán egyébként Paul Păcuraru maga kérte a jelenlevőket, hogy szavazzák meg az eljárás megkezdését.

Frunda György RMDSZ-szenátor a munkaügyi miniszterre utalva úgy vélekedett: az eljárás megkezdésének jóváhagyása segítséget jelent a tárcavezetőnek. Felidézte Teodor Atanasiu volt védelmi miniszter és Nagy Zsolt korábbi informatikai miniszter esetét is, akik ellen ugyancsak ügyészségi vizsgálat zajlott, azonban az ügyészek nem tudtak terhelő bizonyítékokat felmutatni. A szenátor szerint Şereşben is kell annyi bátorságnak lennie, hogy az ügyészség előtt megjelenjen. Hozzáfűzte azonban, hogy az eljárás belátható időn belül véget kell, hogy érjen. Az RMDSZ szenátora szerint jobb törvényhozási folyamatra van szükség a visszaélések elkerülése végett. „A mi hibánk, hogy az államelnök felfüggeszthet egy minisztert, ha utóbbi ellen bűnvádi vizsgálat indul” - magyarázta.

Az ügyészek azért kérték a szenátus jóváhagyását, mivel felmerült a gyanú, hogy a munkaügyi miniszter egy közvetítőn keresztül a fia cégével való szerződéskötésre próbálta rávenni két energiavállalat vezetőit. Paul Păcuraru fia azt követően hozta létre a szóban forgó vállalkozását, hogy apját miniszternek nevezték ki. Codrut Şereş ellen azzal a gyanúval indult vizsgálat, hogy közreműködtek egyes stratégiai energetikai vállalatok bizalmas privatizációs adatainak átjátszásában egy nemzetközi pénzügyi tanácsadói iroda munkatársa részére. A vádak között a nemzetgazdaság aláásása és kémkedés is szerepelt.

Păcuraru és Şereş esetében egyébként a szenátus jogi bizottsága korábban már megvizsgálta az ügyészség által rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat, és azt javasolta a felsőháznak, hogy voksoljon a bűnvádi eljárás engedélyeztetése mellett.

Ugyanezen ügy kapcsán zajlik vizsgálat a korábbi informatikai miniszter, Nagy Zsolt ellen, akit Traian Băsescu felmentett tisztségéből. Az ügyészségnek Adrian Năstase és Miron Mitrea szociáldemokrata politikusokkal kapcsolatos hasonló jellegű kérésére két hete mondott nemet a képviselőház, így az exkormányfő és a volt szállítási miniszter korrupciós ügyeiben nem folytathatják le az évek óta húzódó bűnvádi vizsgálatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés