
Hetek óta zajlanak a tiltakozó megmozdulások a tanügyben, a szakszervezetek nem zárják ki a sztrájkot sem
Fotó: Tuchiluș Alex
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nem lenne indokolt az általános sztrájk kirobbantása a tanügyben, mert biztosított a tanárok kötelező heti óraszáma.
2025. szeptember 03., 20:222025. szeptember 03., 20:22
Az Europa FM rádiócsatornának adott interjúban a kormányfő leszögezte, a pedagógusok fizetése nem csökken, de a kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése nyomán nő a munkaidejük mintegy 10 százalékkal. A miniszterelnök azt is elismerte, hogy az intézkedés nyomán az óraadó tanároknak kiosztott órák száma a felére esett vissza és az óradíjukat is csökkentették.
A miniszterelnök kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy idén vélhetően nem fog részt venni tanévnyitó ünnepségen. „Általában ritkán veszek részt ilyen típusú ünnepségeken. A jelenlegi hangulatban inkább a kormánynál töltöm a hétfői munkanapot” – tette hozzá Ilie Bolojan. A mechanika és matematika szakon diplomázott kormányfő egyébként tanárként kezdte pályafutását, az 1993-1994-es tanévben a Bihar megyei Telegd kisegítő iskolájában tanított.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn a tanügyi szakszervezetek megerősítették, hogy bojkottálni fogják a tanévkezdést. Terveik szerint szeptember 8-án tüntetni fognak a kormány épülete előtt, ahonnan a Cotroceni-palota elé vonulnak. Az érdekvédelmi szervezetek arra kérték a diákokat és a szülőket, ne őket hibáztassák a helyzet miatt, hangsúlyozva, hogy tiltakozásuk célja „megállítani a kormány visszaélésszerű intézkedéseit”.
Az oktatási szakszervezetek a kormány által a költségvetési hiány csökkentése érdekében hozott intézkedések ellen tiltakoznak. Megpróbálták Ilie Bolojan kormányfőnek is elmagyarázni, hogy a tanári létszám csökkentése és egyes iskolák összevonása „negatív hatásokkal” jár, de nem sikerült meggyőzniük a miniszterelnököt. A szakszervezetek ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy általános sztrájkot hirdetnek az új tanévtől.

Daniel David oktatási miniszter kedden azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy az új tanév első napján, szeptember 8-án valamennyi iskola várja és fogadja majd a gyermekeket, de néhány tanintézetben számítani lehet „a bojkott valamilyen formájára”.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!