2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
A demokraták és a Theodor Stolojan vezette liberális demokraták várhatóan ma nyújtják be a Decebal Traian Remeş – a romániai mezőgazdaság sírásója című indítványt. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke felszólította Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnököt, hogy váltsa le tisztségéből a mezőgazdasági tárca vezetőjét. Az indítványban a demokraták a miniszter szemére vetik, hogy Románia nem készült fel az európai uniós mezőgazdasági alapok lehívására, ez pedig hosszú távon is káros hatással lesz az ágazatra. Emellett a demokraták kifogásolják, hogy a mezőgazdasági tárca még nem nyújtotta be az Európai Bizottsághoz az országos vidékfejlesztési programot, amelynek keretében a közösségi támogatások igényelhetőek. A 20 oldalas dokumentumban az ellenzéki alakulatok kérik továbbá a tárca tevékenységének decentralizálását, valamint ösztönző támogatási rendszer kialakítását a tejtermelésben.
Tegnap benyújtott indítványukban a demokraták és a liberális demokraták arra hivatkozva követelik Eugen Nicolăescu menesztését, hogy az egészségügyi miniszter teljes mértékben semmibe vette a D. A. Szövetség kormányprogramjának erre a területre vonatkozó részét, ráadásul nem tartotta tiszteletben a törvényeket és Románia alkotmányát. Az egészségügyi válságnak immár neve van: Eugen Nicolăescu című dokumentumban az ellenzéki alakulatok a tárcavezetőnek felróják, hogy inkompetens módon vezette a minisztériumot, ráadásul közpénzekből finanszírozott nagyszabású projektekbe kezdett cél és szakmai megalapozás nélkül. Ugyanebben a dokumentumban a demokraták felszólítják a kormányt, sürgősen rendezzen nyílt versenyvizsgát a gyógyszerek és egészségügyi felszerelés beszerzésére, valamint hogy oldja meg a rák- és cukorbetegek gyógyszerproblémáit. A követelések között szerepel még, hogy a kormány a hónap minden napjára biztosítsa a gyógyszertárak ellátottságát ingyenes és ártámogatott gyógyszerekkel.
Ugyancsak egyszerű indítványok benyújtására készül a Szociáldemokrata Párt (PSD). Mircea Geoană pártelnök szerint a szociáldemokraták indítványai építő jellegűek: tartalmazzák az alakulat szakértői által kidolgozott javaslatokat is a mezőgazdaság és az egészségügy területén. A legnagyobb ellenzéki alakulat vezére szerint az indítványokban foglalt javaslatok alkalmazása kötelező érvényű lesz a kormány számára, ha a parlament megszavazza a dokumentumokat.
Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter tegnap bejelentette: az indítványokról szóló szavazás eredményétől függetlenül nincs szándékában lemondani tisztségéről. „Egyszerű indítvány elfogadása után a miniszter nem köteles távozni” – szögezte le Nicolăescu. Elismerte azonban, hogy az indítványban megfogalmazott tanácsok kötelező érvényűek a tárcára nézve.
A miniszter különben tegnap a PSD képviselőházi frakcióülésén vett részt, ahol az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekről tárgyalt a szociáldemokratákkal. A Mediafax hírügynökség szerint a tárcavezetőt Viorel Hrebenciuc, a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője a párt központi vezetésének tudta nélkül hívta meg az ülésre.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).