A Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője szerint helyén marad a román kormány, ugyanakkor a jövőben is konfliktusos helyzetre kell számítani, az RMDSZ pedig a parlamenti erőviszonyok alapján meglehetősen kellemetlen helyzetben van, egyik oldalnak sincs rá igazán szüksége.
2017. február 07., 19:042017. február 07., 19:04
2017. február 07., 22:392017. február 07., 22:39
Illyés Gergely a romániai belpolitikai helyzetet kedden az MTI-nek úgy értékelte: a bizalmatlansági indítvány megszavazására nincs esély, az meg fog bukni, és a kormánykoalíció maradni fog. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánypártok mintegy 54 százalékos többséget tudhatnak magukénak a román törvényhozásban.
Az elemző kitért arra is: bár a vitatott kormányrendeletet visszavonták, jelezték, hogy parlamenti eljárással szeretnék a büntető törvénykönyvet módosítani. Ennek tartalmáról még semmit nem tudni, annyit közöltek, hogy széles körű, akár több hónapos konzultáción vitatnák meg, s ebbe a szakmai szervezeteket, valamint akár a Velencei Bizottságot is bevonnák. A kutató szerint a módosításra valóban szükség van, hiszen az alkotmánybíróság számos ponton kifogásolta a jelenlegi törvényt, és több cikkelyt fel is függesztettek.
Megjegyezte: a parlament előtt van a közkegyelmi törvénytervezet is, ezt nem kormányrendelettel kívánták módosítani. Ez is rendkívül vitatott, bár az elmúlt napokban már kevesebb szó esik róla. Illyés Gergely szólt az államfő által várhatóan a közeljövőben, a korrupcióellenes küzdelemről kiírandó népszavazásról is. Kiemelte: a téma továbbra is nagyon erőteljesen szerepel majd a politika napirendjét, viták ezentúl is várhatóak.
Illyés szerint a jobboldali román ellenzék szempontjából probléma, hogy két hónappal ezelőtt voltak a választások, s demokratikus úton ezt a kormányt leváltani nem lehet. Elmondta, nagyon nehéz előrehozott választásokat „kierőszakolni\" az alkotmány miatt. Hozzátette: az államfőnek sincs olyan jogköre, hogy a miniszterelnököt visszahívja. Az elemző arra számít, hogy a tüntetések intenzitása csökkenni fog, már a rendelet visszavonása is csökkentette az indulatokat. Ugyanakkor ha népszavazás lesz, akkor ehhez kampány is kapcsolódni fog, és ha nem is több százezres nagyságrendben, de a bukaresti Győzelem téren gyakran lesznek tömegtüntetések.
Illyés Gergely az RMDSZ helyzetéről szólva rámutatott: a kormányoldalnak kényelmes többsége van, az ellenzék megosztott. Valójában egyik oldalnak sincs szüksége a szövetségre, a kormányoldalnak nem kell a többséghez, az ellenzék pedig velük sem tud kormányt buktatni. „A kormány és az RMDSZ közötti parlamenti együttműködési megállapodásnak pedig nem igazán van alternatívája\" – mondta. Szerinte rossz helyzetben van az RMDSZ, mert hiába volt jó a választási eredmény, a parlamenti aritmetika úgy alakult, hogy nincs rá szükség, és az alakulat súlya jelenleg csekély a bukaresti politikában. Illyés Gergely hozzátette: a szövetség rá van utalva a kormánypártok párbeszédkészségére és jóindulatára.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!