Hirdetés

Iliescu: sosem engedélyeztük CIA-börtön létesítését

A román állam vezetéséből senki sem engedélyezte börtön létesítését az ország területén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) számára – állította Ion Iliescu volt államfő abban a levélben, amelyet az Európai Parlament ebben az ügyben Bukarestben vizsgálódó munkacsoportjához intézett.

MTI

2015. szeptember 26., 11:592015. szeptember 26., 11:59

A Romániát 2000–2004 között is vezető politikus levelét a Mediafax hírügynökség szerezte meg és ismertette pénteken.

Az EP állampolgári jogi bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) Romániában vizsgálódó munkacsoportja találkozót kért Iliescutól, de a 85 éves politikus csak levélben reagált a megkeresésre, „sajnálatát” fejezve ki, hogy személyes beszélgetésre nem kerülhet sor.

A volt államfő leszögezte: egyetlen idegen állam sem kérte Romániától, hogy börtönt létesíthessen az országban, és ő nem is engedélyezett volna ilyesmit. Iliescu felidézte, hogy 2005-ben vizsgálóbizottság alakult a román szenátusban, amelynek jelentése megállapította, hogy nem léteznek Romániában amerikai titkos börtönökre vagy a CIA-engedély nélküli fogolyszállításaira vonatkozó adatok.

Iliescu hozzátette: nincs tudomása olyan lehetséges áldozatokról, akik arra panaszkodtak volna, hogy román területen kínozta volna őket a CIA, de „ha volnának ilyen esetek, az igazságszolgáltatásnak kell tennie a dolgát\" és az áldozatokat kárpótolni kell. „Mindig azt mondtam, hogy az erőszakot nem lehet még több erőszakkal megfékezni, hanem a terrorizmus mélyebb okait kell felkutatni” – írta a volt román államfő.

Iliescu volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Ioan Talpeș korábban úgy nyilatkozott: a román hatóságok a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat követően „tranzitközpontokat” bocsátottak a CIA rendelkezésére, de nem tudták, és „nem is nagyon akarták tudni”, mire használják azokat az amerikaiak. A NATO-tagság elnyerésére váró Románia igyekezett megbízhatóságát bizonyítani az Egyesült Államoknak, de nem volt abban a helyzetben, hogy érdeklődjön, mire kellenek a CIA-nek a romániai központok, és feltételeket sem szabhatott, mire használhatják azokat, és mire nem – magyarázta Talpeș.

A LIBE az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának februárban megszavazott jelentése után kezdte ismét vizsgálni, milyen mértékben érintettek az uniós tagállamok azoknak a CIA-börtönöknek a működtetésben, amelyekben – a jelentés szerint – kínzásnak minősülő vallatási módszereket használtak. Az amerikai jelentés nem nevezi meg az érintett országokat, de a The Washington Post című lap a jelentés nyilvános részében használt színkódok alapján azt közölte, hogy a befogadó országok egyike Románia volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés