
2012. július 27., 08:012012. július 27., 08:01
Mint kifejtette, novemberig, a parlamenti választásokig marad a miniszterelnöki tisztségben, amikor is meggyőződése szerint a most kormányzó Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség többséget szerez, így ő is folytathatja miniszterelnöki mandátumát.
Ponta egyúttal arra is reagált, hogy szerdán Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa ismét kemény hangon bírálta Romániát, mondván: a miniszterelnök ígéretei ellenére a kormány még semmit sem tett annak érdekében, hogy bebizonyítsa a jogállamiság iránti elkötelezettségét. „Reding asszonynak fogalma sincs a romániai helyzetről, Monica Macovei arról tájékoztatta, hogy az alkotmánybíróság tagjainak bebörtönzésére készülünk.
A Demokrata-Liberális Pártnak kampányol, fogalma sincs semmiről, ez csupán kampányfogás volt” – vélekedett a kormányfő. Azon véleményének is hangot adott, hogy Romániát és Bulgáriát szándékosan akarják kirekeszteni a schengeni övezetből, a kelet-európai országokat pedig azért kell „sarokba állítani”, mert a válság miatt az Európai Unióban a kétsebességes modell bevezetésére készülnek, amelyben megkülönböztetik a jól teljesítő államokat a kevésbé jól teljesítőktől.
Crin Antonescu ügyvivő államfő is megszólalt azon fogadalma ügyében, miszerint ha Băsescu hivatalban marad, ő kivonul a politikából. Leszögezte: már nem köti semmilyen fogadalom, miután a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és Băsescu bojkottfelhívása nyomán ellehetetlenült a választási küzdelem. Mint arról beszámoltunk, a PDL kedden a kormányoldal feltételezett csalási kísérleteire hivatkozva arra biztatta szavazóit, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. E döntés tétje ugyanakkor az, hogy az alkotmánybíróság döntése értelmében a referendum csak akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint fele – legalább 9 millió 100 ezer fő – részt vesz rajta.
Eközben Traian Băsescu is folytatta mandátumának fenntartásáért indított kampányát. Az államfő szintén szerdán este arról beszélt: bár ő megválasztott elnökként a demokratikus intézmények iránti tiszteletből részt vesz a vasárnapi népszavazáson, meg tudja érteni, hogy a PDL a kormányoldal csalásaitól tartva a referendum bojkottjára szólítja szavazóit.
Rámutatott: a felesége is közölte, hogy ezúttal nem tart vele a szavazókörzetbe, mivel „nem akarja legitimálni az államcsínyt”. Közölte: ő is arra biztatja a polgárokat, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. Băsescu tegnap ismét hazugságnak nevezte a Ponta szerdai vádját, miszerint a Dante nevű állami protokollvillát egymillió euró közpénzből ő újíttatta volna fel, hogy mandátuma lejártával odaköltözzék.
„Ugyanolyan hazugság, mint a 2009-es kampányban a videó, amelyben állítólag az szerepelt, hogy megütöttem egy gyereket. Ez is jelzi, milyen mélyre süllyedt Ponta a hazudozásban” – hangoztatta. Leszögezte: a vádak miatt feljelenti a kormányfőt. Ponta azzal vágott vissza: az állami vagyonkezelő csütörtöki, előző napi nyilatkozatával ellentétes tartalmú közleménye szerint az ingatlant egy volt államfő számára újították fel. Az államfő és az USL egyébként csütörtökön este egyaránt bukaresti nagygyűléseken fordultak a kampányfinis célegyenesébe.
Eközben a kormányoldal csalási szándékaira vonatkozó gyanúk beigazolódni látszanak. A Gândul.info hírportál USL-es polgármestereket keresett meg, a riporter a pártközpont illetékesének kiadva magát arról érdeklődött, milyen módszerekkel mozgósítják az embereket a polgármesterek. A Beszterce-Naszód megyei Oláhszentgyörgy polgármestere például arról számolt be, hogy még este tízkor is fölkeresik a polgárokat, öt autóval szállítják őket voksolni, és ha kell, az önkormányzat nyolcszemélyes Dacia Loganját is bevetik, ahogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára kioktatta őket. Ion Petre, a Vrancea megyei Panciu polgármestere közölte: ötven embere lesz terepen, hogy mozgósítson.
A Suceava megyei Mişlăuţi elöljárója, Laurus Mircea pénzt kért a központtól, hogy pálinkával, szendviccsel és lángossal „serkenthesse” a szavazókedvet. Az USL viszont azzal vádolja a PDL-t, hogy vidéki polgármesterei – különféle ürügyekkel, például azzal, hogy a szociális segéllyel kapcsolatos ügyintézéshez szükséges – elkérik az emberek személyi igazolványát, hogy ne legyen náluk a referendum napján, így ne tudjanak voksolni. Galac megyében egyesek pénzt ígértek a személyi okmányokért cserébe.
| Magánvéleménynek minősítette Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Frunda György szenátor kijelentését, miszerint a magyaroknak el kell menniük szavazni a vasárnapi népszavazáson, és Băsescu államfő menesztésére kell voksolniuk. Kelemen a Mediafax hírügynökségnek leszögezte: Frunda nem tagja az RMDSZ vezetőségének, a szövetség hivatalos álláspontja pedig továbbra is az, hogy a magyarok menjenek ugyan el szavazni, de voksoljanak lelkiismeretük szerint. Ez az álláspont ugyanakkor az államfő leváltását szorgalmazó USL malmára hajthatja a vizet, hiszen az az érdeke, hogy minél többen részt vegyenek a voksoláson, így az érvényes legyen. A másik két magyar alakulat az USL-lel szemben foglalt állást, az EMNP elnöke, Toró T. Tibor ki is jelentette: pártja a népszavazástól való távolmaradást ajánlja. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.