Hirdetés

Igen az új kormányra

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Bizalmat szavazott a parlament a liberális–RMDSZ kabinetnek, a demokraták kivonultak a teremből. Elsöprő többséggel szavazott bizalmat a parlament a liberális–RMDSZ kormánynak. Az átalakított kabinet mellett 302-en szavaztak, ellene pedig 27-en. A voksolás előtt a Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt honatyái kivonultak a teremből, így jelezve, hogy alkotmányellenesnek és törvénytelennek tartják az új kabinetet.

2007. április 04., 00:002007. április 04., 00:00

A titkos szavazás eredményeazt mutatja, hogy a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ, aSzociáldemokrata Párt és a nemzeti kisebbségekképviselői az átalakított kabinet mellettvoksoltak, sőt a Konzervatív Párt köreiből isvoltak átszavazók, jóllehet ez utóbbialakulat vezetői – akárcsak a nagy-romániások– hivatalosan azt állították, nem szavaznakbizalmat a kabinetnek. Amint arról beszámoltunk, a kétpárt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásátkifogásolta, vezetőik pedig hazaárulássalvádolták a liberálisokat. A CãlinPopescu-Tãriceanu vezette átalakított kormányazután kezdheti el munkáját, hogy minisztereihivatalosan is leteszik az esküt Traian Bãsescu államfőjelenlétében. Mint ismeretes, az új kabinetbenaz RMDSZ három tárcát irányít:Nagy Zsolt informatikai és távközlési,Korodi Attila környezetvédelmi, Borbély Lászlópedig fejlesztési, középítkezési éslakásügyi miniszter.
A parlament két házánakegyüttes ülésén Cãlin Popescu-Tãriceanuminiszterelnök hangsúlyozta: az új kabinet nemválságkormány, hiszen vannak stratégiaicélkitűzései, programja és hosszú távútervei. A kormányfő szerint a kabinet legfontosabbcélkitűzése, hogy az európai unióscsatlakozás után Románia ténylegesenintegrálódjék az EU-ba. Emellett aminiszterelnök megígérte: többször veszimajd igénybe a parlament segítségét olyankezdeményezések esetében, amelyek kötődnekaz európai integrációhoz. Tãriceanu válaszoltazokra a támadásokra is, amelyeket az RMDSZ kormányzatiszerepvállalása miatt indított az ellenzék.Elmondta: a kabinet napirendjén a lakosság valósgondjai szerepelnek, nem pedig olyan típusú kérdések,hogy „Mit keresnek a magyarok a kormányban?” vagy “Melyikminisztérium kapusára haragszik az elnök?”.
A kabinet átalakításasorán különben a miniszterelnöki hivatalnakalárendelt intézmények egy részétösszevonják (így megszűnik a kormányfőtitkárság),az új struktúra élén pedig egy magasrangú tisztségviselő áll majd. Liberálisforrások szerint ezt a tisztséget valószínűlegIlie Gavril Bolojan tölti majd be, aki jelenleg Bihar megyeprefektusa.

Prioritás az ANI-törvény és az iraki csapatkivonás

A miniszterek meghallgatása aparlament szakbizottságaiban tegnap fejeződött be. Abizottságok valamennyi miniszter jelölésétjóváhagyták. Tudor Chiuariu, a korrupcióellenesharc szempontjából kulcsfontosságúnakszámító igazságügyi minisztériumkijelölt vezetője a meghallgatáson elmondta: támogatjaaz Országos Feddhetetlenségi Ügynökség(ANI) létrehozására vonatkozó törvényelfogadását, amelyet még elődje, Monica Macoveidolgozott ki, nemsokára pedig a szenátusnak kellszavaznia róla. Mint mondta, a tisztségviselőkvagyonellenőrzésére hivatott ANI létrehozásátaz Európai Unió is követeli, így az errevonatkozó jogszabályt mielőbb el kell fogadni. Aminiszterjelölt kitérő választ adott a bizottságazon kérdésére, hogy a főügyészt,az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály(DNA) főügyészét, valamint a szervezettbűnözés-és terrorizmusellenes ügyosztály (DIICOT)vezetőjét az igazságügyi tárcavezetőnekvagy pedig a Legfelsőbb IgazságszolgáltatásiTanácsnak (CSM) kell kineveznie. Mint mondta, érvek ésellenérvek egyaránt léteznek arra, hogy ezenügyészeket – akiken a korrupcióellenes harcsikere múlik – a miniszter nevezze ki. Chiuariu különbenelmondta, az ingyenes igazságszolgáltatástlehetővé tevő törvénytervezeten dolgozik.Szerinte ugyanis Romániában túl sokan vannakazok, akik nem tudnak érvényt szerezni igazuknak csakazért, mert nincs pénzük a bírósághozfordulni.
A kormány egyik legfontosabbcélkitűzésének számítóiraki csapatkivonásról Adrian Cioroianukülügyminiszter-jelölt a bizottság előttkijelentette: a kérdésről Romániánakkonzultálnia kell szövetségeseivel, mielőtt akatonák visszahívásárólrendelkezne. A kormányátalakítás különbenazért is megkönnyíti majd a liberálisokáltal régebben is szorgalmazott iraki csapatkivonást,mert a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) istöbbségbe kerültek a Nemzeti Liberális Pártképviselői.

Marad a regisztrációs adó

Korodi Attila környezetvédelmiminiszter a meghallgatáson a külföldről behozotthasznált autókra kivetett regisztrációsadó fenntartása mellett érvelt. „Tárgyalnunkkell az adó mértékéről, a befizetésilehetőségekről, a környezetvédelem szempontjábólazonban fontos lenne az illeték fenntartása” –mondta Korodi. A politikus az elöregedett autópark okoztaszenynyezéssel támasztotta alá kijelentéseit.Mint ismeretes, a regisztrációs adót az EurópaiBizottság diszkriminatívnak és törvénytelennektartja, már megtette az első lépést a románkormány elmarasztalása érdekében. BorbélyLászló fejlesztési, középítkezésiés lakásügyi miniszter az infrastrukturálisfejlesztéseket jelölte meg az általa irányítotttárca legfőbb prioritásának. A legfontosabbrövid távú projektnek Borbély a kistelepülések csatornahálózatánakfelújítását, valamint 3500 fiataloknakszánt lakás építésétjelölte meg. Emellett 600 szociális lakás építésétis tervezik – mondta Borbély. A miniszter beszámoltugyanakkor arról, hogy az épülő lakások 20százalékát azoknak a családoknak tartjákfenn, akik a kommunista rendszerben államosítottházakban laktak, az ingatlanok pedig most visszakerülnekeredeti tulajdonosaikhoz. A fejlesztési régiókrólbeszélve a bizottsági meghallgatáson Borbélyelmondta: ezek átalakítása nem tartozik azáltala vezetett tárca hatáskörébe.

Bírálják akabinetet

Eközben az új kormányegyes tagjait az ellenzék mellett a román sajtóis célba vette. A kifogások között szerepel,hogy egyetlen nő sincs az új kabinetben, továbbáfenntartásokkal viszonyultak bizonyos miniszterek életkoráhozis (Tudor Chiuariu igazságügyi, Korodi Attilakörnyezetvédelmi és Cristian Adomniþei oktatásiminiszter ugyanis egyaránt 30 év körüliek). Aleghevesebben Tudor Chiuariu igazságügyiminiszter-jelöltettámadták, mivel szoros kapcsolatot tart fenn RaluFenechiu képviselővel, akit – Dinu Patriciuhoz hasonlóan– a liberálisok egyik mágnásakénttartanak számon. Eközben Emil Boc, az ellenzékbeszorult Demokrata Párt elnöke folytatta támadásaitTãriceanu ellen, azzal vádolva a kormányfő, hogyjogtalanul bitorolja a miniszterelnöki tisztséget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés