Hirdetés

Igazságügyi hidegháború

Bűnvádi eljárást kezdeményez a korrupcióellenes ügyosztály Tudor Chiuariu és Nagy Zsolt ellen. Előzmény nélküli kezdeményezéssel élt tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azáltal, hogy felkérte Traian Băsescu államfőt: hagyja jóvá a bűnvádi eljárás beindítását Tudor Chiuariu igazságügy-miniszter, valamint Nagy Zsolt egykori informatikai és távközlési tárcavezető ellen. A romániai igazságszolgáltatásnak az 1989-es rendszerváltás óta eltelt történetében először fordulna elő, hogy bűnvádi eljárás indulna hivatalban lévő igazságügyi miniszter ellen.

Gazda Árpád

2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00

Az ügy másik vetülete, hogy a távközlési tárca élér?l júliusban felfüggesztett Nagy Zsolt ellen ez lenne a második ügyészségi eljárás az energetikai kémbotrány keretében zajló ankéton kívül.

A Daniel Morar f?ügyész vezette DNA közölte, a jelenlegi és volt tárcavezet?t korrupcióval és közvagyon ellen elkövetett, rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják a Román Postavállalat közbeszerzéseinek és társulásainak ügyében. Mint arról már beszámoltunk, a postabotrányt egy héttel ezel?tt Cozmin Gu??, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja elnöke tárta fel, akkor azonban Tudor Chiuariu tagadta, hogy eljárás zajlana ellene.

Az idén áprilisban megnyitott nyomozati anyag arra próbál fényt deríteni, törvényesen járt-e el a postavállalat, amikor részvénytársaságokkal társult, illetve amikor az Imopost Developments Rt. alapt?kéjéhez íratott egy állami közvagyonként elkönyvelt bukaresti telket. A korrupcióellenes ügyosztály szerint fennáll a gyanú, hogy a Román Posta és két magáncég társulásakor mintegy 90 millió euróra becsült ingatlan-telekegyüttes árát negyvenszer kevesebbre, 4,5 millió euróra értékelték, súlyosan megkárosítva ezáltal az állami közvagyont. A DNA azt is vizsgálja, milyen körülmények között fogadta el idén áprilisban a T?riceanu-kabinet a 377-es számú, az ingatlan állami köztulajdonból való kikerülését jóváhagyó kormányrendeletet, amelyhez az igazságügyi, valamint az akkor Nagy Zsolt által irányított távközlési tárca mellékelt indoklási jegyzéket. Chiuariu különben tegnap buta bosszúnak nevezte az ügyében a miniszteri felel?sségre vonásról szóló törvény alapján kezdeményezett eljárást. Szerinte emögött az húzódik meg, hogy hétf?n hivatali visszaélés vádjával b?nvádi panasszal élt Doru ?ulu? és Mihai Popa, a DNA vezet? ügyészei ellen. A Legf?bb Igazságszolgáltatási Tanács aznap kiszivárgott, a DNA tevékenységét elemz? jelentése súlyos szakmai hiányosságokra hívja fel a figyelmet a ?ulu? vezette f?osztályon, ahol állítólag b?nvádi doszsziék tucatja került a szemétkosárba.

„Ilyen határozatot hetente százat fogad el a kormány. A DNA csupán ürügyet keresett arra, hogy vizsgálatot kezdeményezzen az igazságügyminiszter ellen” – nyilatkozta a Krónikának az ügy kapcsán Nagy Zsolt. Mint ismeretes, a volt távközlési minisztert idén júliusban függesztette fel tisztségéb?l az államf?, miután zöld utat adott az energetikaprivatizációs kémbotrányban nemzetközi b?nszervezet támogatásával vádolt Nagy elleni b?nvádi eljárásnak. A jelenleg Markó Béla RMDSZ-elnök külügyi tanácsosaként tevékenyked? politikus úgy vélte, ? csak érint?leges áldozata a DNA és Tudor Chiuariu tárcavezet? harcának. Szerinte az ügyészség így próbált boszszút állni amiatt, hogy a miniszter hétf?n kérte két ügyész felmentését. Furcsállotta, hogy egy kormányhatározat kapcsán az ügyészség nem a kormányt, hanem a két láttamozó minisztert vizsgálja. Megemlítette, az áprilisi kormányhatározat, amelynek ügyében vizsgálat indult ellene, voltaképpen tisztázni próbálta egy telek jogi helyzetét. Az illet? telek ugyanis egy korábbi kormányhatározatban állami közvagyonként, egy másikban pedig állami magánvagyonként szerepelt. A két tulajdonforma között az a különbség, hogy az utóbbi csoportba sorolt javakkal szabadon rendelkezhet az állam, az el?bbibe sorolt ingatlanoknak viszont mindenképpen köztulajdonban kell maradniuk. Hozzátette, a kormányhatározat-tervezetnek formailag ? volt a beterjeszt?je, a gyakorlatban azonban a dokumentumot a kormányf?titkárság készítette el?. Nagy Zsolt jó üzletnek találta, hogy a Román Posta 2005-ben egy ingatlanjával társult egy céghez. Egy földrengés esetén fokozottan veszélyeztetett, ezért lebontásra ítélt épület telkén ugyanis olyan vállalkozás indulhat, amely évi hétmillió eurós bevételt hoz majd a postának.

Gazda Árpád, Rostás Szabolcs

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés