Hirdetés

Igazságügyi miniszter a plágiumvádakról: „Miért most? Miért én?”

Radu Marinescu igazságügyi miniszter visszautasítja a plágiumvádakat

Radu Marinescu igazságügyi miniszter visszautasítja a plágiumvádakat

Fotó: Facebook/Radu Marinescu

Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn határozottan visszautasította a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat. A Facebook-oldalán közölte, hogy a dolgozatát húsz évvel ezelőtt az akkori jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.

Krónika

2026. január 12., 12:202026. január 12., 12:20

A miniszter emlékeztetett, hogy a Craiovai Egyetem jogi karán doktorált Ion Dogaru professzor irányításával, és a disszertációjában a témavezető, a doktori bizottság és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) sem talált semmilyen rendellenességet.

„Miért most? Miért én?” – kérdezte bejegyzésében Marinescu, rágalmazónak nevezve Emilia Șercan újságíró plágiumvádról szóló cikkét, amelynek megírása szerinte összefüggésbe áll a főügyészek kiválasztási eljárásnak elindításával.

Hirdetés

A miniszter hangsúlyozta, hogy nem követett el plágiumot, és kifogásolta, hogy az újságíró „elemző szoftverrel végzett vizsgálat nélkül” fogalmazta meg a vádat.

Marinescu felidézte a szakmai pályáját: bejegyzése szerint a craiovai jogi karon évfolyamelsőként végzett, harminc éve folyamatosan ügyvédként dolgozik, és több cikluson át vezető tisztségeket töltött be a Dolj megyei ügyvédi kamaránál. Pontosította azt is, hogy nem tanár, csupán óraadó oktató a Craiovai Egyetemen.

korábban írtuk

Plagizálással gyanúsították meg az igazságügyi minisztert
Plagizálással gyanúsították meg az igazságügyi minisztert

Plagizálással vádolta meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert a PressOne oknyomozó portál, amely szerint a tárcavezető jogi doktori értekezésének több mint fele plágium.

A konkrét vádakra reagálva közölte: az Emilia Șercan által kifogásolt részek nem szó szerinti átvételek, hanem átfogalmazások, amelyeket lehivatkozott a dolgozatban. Emlékeztetett arra, hogy aki kifogásolja a disszertációját, az – akár húsz év elteltével is – az illetékes fórumokhoz fordulhat. De emlékeztetett arra is, hogy

az alkotmánybíróság 2022. június 8-i határozata szerint a jogszabályok időbeli változása miatt a doktori dolgozatok felülbírálásának nincs jogalapja.

Emilia Șercan újságíró a Press One portálon hétfőn megjelent cikkében azt írta, hogy Radu Marinescu A bizonyítási eszközök rendszere a polgári perben című doktori disszertációjának legalább 56,68 százaléka tartalmaz más szerzőktől átvett szöveget, vagyis a 247 oldalas dolgozatból 140 oldal minősül átvételnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
Hirdetés