2009. október 06., 16:292009. október 06., 16:29
A négy nagy szakszervezeti tömb tiltakozó felvonulása Bukarest öt nagyobb bejáratánál indítja a felvonulást, a tiltakozók a kormánypalota előtt délután fél ötig tüntethetnek.
A közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek hétfőn már egy napos munkabeszüntetést szerveztek, amelyben részt vettek az egészségügyi alkalmazottak, a pedagógusok nagy része és rendőrök is. Az országot megbénító sztrájkkal a közalkalmazottak az ellen tiltakoznak, hogy a kormány parlamenti vita nélkül fogadtatott el egy, a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvényt. A szakszervezetek azt állítják: ennek alkalmazásával jelentősen csökken a közalkalmazottak fizetése, ugyanakkor nem szűnik meg a bérek közötti óriási különbség, ami a jogszabály egyik célja lett volna.
Octavian Luca, a Cartel Alfa szakszervezeti tömb elnöke szerint a tüntetéssorozat nem ér véget a szerdai megmozdulással. Az elnök azt állítja: a kormány korábbi vállalásait sem teljesítette, példaként említve, hogy habár hivatalosan 1,5 millióra tehető azoknak a száma akik a 600 lejes minimálbért kapják kézhez, ezeknek száma a feketemunka terjedése miatt jóval nagyobb. „A hazai munkavállalók fele nem megfelelő körülmények között dolgozik, e tekintetben is óriási a különbség Románia és nyugati országok között” - mondta Luca.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).