Hirdetés

HPV-ellenes oltási kampány kezdődik november végén

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy november 23-án kezdődik a 14 évesnél fiatalabb lányok beoltása a humán papilloma vírus (HPV) ellen. A szaktárca által készített felmérés szerint a szülők 52 százaléka támogatja, hogy leánygyermekeik megkapják a méhnyakrákot okozó vírus elleni védőoltást, amely a rendszeres szűréssel együtt 95 százalékkal csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát. Romániában évente több mint háromezer új méhnyakrák-esetet regisztrálnak, minden évben kétezernél is több nő hal meg ebben a betegségben.

Hírösszefoglaló

2009. november 11., 17:032009. november 11., 17:03

Cristian Anton Irimie, az egészségügyi minisztérium államtitkára szerdán elmondta, a szaktárca által a méhnyakrák megelőzése érdekében indított tájékoztató akciók nyomán HPV-ellenes oltási kampány kezdődik november 23-án az iskolákban. Az államtitkár szerint az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a halandósági ráta a méhnyakrákos megbetegedések esetében, 6,3-szor nagyobb, mint a többi országban, ezer lakosonként 27,6 százalék. Romániában évente több mint kétezer nő hal meg méhnyakrák miatt, és minden évben több mint háromezer új megbetegedést regisztrálnak.

Irimie hangsúlyozta: a védőoltással és a rendszeres szűréssel megelőzhető a méhnyakrák-esetek 95 százaléka, ezért az egészségügyi minisztérium támogatja, hogy az iskoláskorú lányok minél szélesebb körben, országos oltási kampány keretében kapják meg a védőoltást.

Alexandru Rafila, az oltási kampányt összehangoló minisztériumi bizottság tagja elmondta, a méhnyakrákkal kapcsolatos tájékoztató kampány keretében felmérést végeztek a szülők körében, akik 52 százalékos arányban támogatják a védőoltás beadását leánygyermekeiknek.

Az oltási kampány első szakasza november 23. és 30. között zajlik, ennek során a hatodikos és hetedikes lányok megkapják az oltás első adagját, majd 2010 januárjában és májusában a második és harmadik adagot. Az oltás elkezdését néhány nappal a kampány előtt meghirdetik az iskolákban, az iskolások pedig értesíthetik szüleiket. A védőoltás beadatása nem kötelező, de az egészségügyi hatóságok határozottan támogatják az immunizációt, mondta Alexandru Rafila.

Az egészségügyi minisztérium 2008-ban 330 ezer adag oltást vásárolt 23 millió euróért két gyógyszergyártó cégtől. A szaktárca becslései szerint, a felmérés eredményei alapján mintegy 110 ezer iskolás lányt sikerül majd beoldani HPV ellen.

A 2008-ban indított HPV-ellenes oltási kampány során 2300 iskolás lány kapta meg a védőoltást szülői beleegyezéssel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés