Hirdetés

Hova tér vissza Băsescu?

A jobboldal újjáépítésében kíván közreműködni Traian Băsescu államfő, ugyanakkor nem biztos, hogy a korábban általa elnökölt Demokrata-Liberális Pártba (PDL) tér vissza.

Balogh Levente

2013. március 14., 08:462013. március 14., 08:46

Ezt maga az államfő jelentette be kedden este a Digi 24 hírcsatornának adott interjújában annak kapcsán, hogy a közelmúltban arról beszélt: bár korábban úgy nyilatkozott, hogy mandátuma leteltével kivonul a politikából, most mégis úgy döntött, jövőre, második államfői ciklusa végén mégiscsak politikusként folytatja. Băsescu kifejtette, tudomásul vette, hogy a PDL elnöki tisztségére egyaránt pályázó Elena Udrea és Vasile Blaga is biztosította, hogy visszatérhet a pártba, ő másra készül.

„Nem mondtam, hogy a PDL-be térek vissza. Nem akarok egy olyan pártba visszatérni, amely eltemeti a saját esélyeit” – mondta az elnök. Leszögezte: Vasile Blaga jelenlegi pártelnökben már nincs növekedési potenciál, ezért, amennyiben a PDL nem lesz képes rá, ő maga fog hozzá a jobboldal újbóli felépítéséhez. Hozzátette, szerette volna, hogy Cristian Preda PDL-s európai parlamenti képviselő is induljon az elnöki tisztségért, de Elena Udrea is jó megoldás, mivel benne viszont van növekedési potenciál.

Az elnök kitért a romák helyzetére is. Leszögezte: a cigányok helyzetét még a következő generációk sem lesznek képesek megoldani, ha nem alkalmazzák a „minden cigány gyereket iskolába” elvet, függetlenül attól, hogy Németországban, Spanyolországban vagy Olaszországban élnek. Az államfő szerint a cigánykérdés nem érinti a schengeni csatlakozást, mivel összeurópai ügyről van szó.

„Az abszolút nulláról kell indulni, ami azt jelenti: az EU területén egyetlen önkormányzattól sem kaptok segélyt, ha nem külditek a gyerekeket iskolába” – hangoztatta az államfő. Úgy vélte, ahogy az Olaszország és Spanyolország esetében is történt, Németországba is lehetne a Romániából érkezett roma gyerekek oktatásával megbízott tanerőket küldeni. Leszögezte ugyanakkor, hogy a romák szabad mozgásának kollektív korlátozásával nem ért egyet.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
Hirdetés