
Fotó: Facebook/Departamentul pentru Situaţii de Urgenţă
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken a Prahova megyei Gura Vadului polgármesteri hivatalának egyik alkalmazottját a nyolc halálos áldozattal járó panziótűz ügyében – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
2024. január 19., 14:312024. január 19., 14:31
A településrendezési osztályon dolgozó Anghelina Luiza-Laurát szerdán idézték be kihallgatásra, ezt követően őrizetbe vették, és az ügyészek kérték az előzetes letartóztatását, amelyet jóváhagyott a ploieşti-i bíróság.
A döntés nem jogerős.
Ugyancsak szerdán előállították a község jelenlegi és volt polgármesterét, Nicolae Marius Sorát és Constantin Lungut, akiket hatósági felügyelet alá helyeztek.
A település volt és jelenlegi elöljárója, illetve a településrendezési osztály egyik munkatársa ellen hivatali visszaélés gyanújával vizsgálódnak az ügyészek. Korábbi közlésük szerint
és elmulasztották ellenőrizni a vonatkozó jogszabályban előírt feltételek teljesülését.
Ügyészségi források szerint a leégett panzió tulajdonosa, az előzetes letartóztatásba helyezett Cornel Dinicu, illetve a létesítmény két ügyintézője, a házi őrizetben levő Vitomir Adrian Ristin és Adelina Elena Ilie ellen külön büntetőeljárás keretében vizsgálódnak, őket
A vendégekkel teli Ferma Dacilor panzió karácsony másodnapján gyulladt ki, az épületben 26-an tartózkodtak, előző este összejövetelen vettek részt. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok,
A nyolc áldozat szénné égett holttestét a DNS-minták alapján azonosították.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!