2013. február 08., 09:272013. február 08., 09:27
A késlekedés annak tudható be, hogy a kormánykoalíció két pártja összeveszett: míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ragaszkodik a szupermentességhez, a Szociáldemokrata Párt (PSD) hajlik annak eltörlésére.
Mint arról beszámoltunk, Tudor Chiuariu, a PNL szenátora, volt igazságügyi miniszter olyan módosítást csempészett be a jogszabályba – eredetileg csupán azért szorult módosításra, mert a parlament létszámának növekedése miatt csökkent az egy képviselőre jutó pénzösszeg –, amelynek értelmében a honatyák csak akkor veszítették volna el mandátumukat, ha megfellebbezik az ANI határozatát, ennek nyomán pedig jogerős bírósági ítélet is születik az összeférhetetlenségükről.
Ez annyit jelent, hogy ha nem fellebbeznek, akkor nyugodtan tevékenykedhetnek tovább a parlamentben, mivel az ANI-nak nem állt volna jogában fellebbezni. A módosítás országos felháborodást váltott ki, és az Európai Bizottság is kifogásolta, Traian Băsescu államfő pedig kihirdetés helyett visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt azzal az indokkal, hogy az abban foglaltak ellentétesek az Európai Bizottság korrupcióellenes küzdelemre vonatkozó ajánlásaival.
Ennek nyomán a képviselőház illetékes szakbizottsága szerdán módosította a jogszabályt, amelyet csütörtökön el is fogadott a parlament. A módosítás értelmében az a honatya, akinek esetében az ANI elmarasztaló döntést hoz, elveszíti a mandátumát, amennyiben 15 napon belül nem fellebbezi meg bíróságon a határozatot.
A szupermentességet biztosító passzus kidolgozója, Tudor Chiuariu a módosítás csütörtöki vitáján arra hivatkozott, hogy az megfosztja a honatyákat a jogorvoslat lehetőségétől, amennyiben nem fellebbezik meg az ANI határozatát. Leszögezte, pártja nem szavazza meg a módosítást. Valeriu Zgonea, a képviselőház PSD-s elnöke ezzel szemben azzal érvelt, ha az új kormány változtatni akar valamit, akkor a parlamenti honatyáknak önmagukon kell kezdeniük.
A PNL ezzel szemben ismét csak az Európai Uniót támadta: Puiu Haşotti, a párt szenátusi frakcióvezetője szerint nem kell mindent teljesíteni, amit az EB ajánl, mivel „Brüsszel nem Isztambul, Románia pedig nem pasaság”. Végül rövid szünetet követően a frakcióvezetők abban egyeztek meg, hogy visszaküldik a szöveget a jogi bizottságoknak további tárgyalásra. Zgonea elmondta: amennyiben nem módosítják a jogszabályt, májusban vagy júniusban nem tudják kifizetni a képviselők illetményét, mivel a költségvetésben ugyanakkora összeget irányoztak elő a törvényhozás számára, mint tavaly.
Victor Ponta miniszterelnök Zgonea pártjára állt: szerinte okosabb lett volna a csütörtöki ülésen rendezni a kérdést. Koalíciós társa, Crin Antonescu PNL-elnök, a szenátus első embere azonban továbbra is kötötte az ebet a karóhoz: szerinte a honatyák jogállását rögzítő törvénnyel együtt az ANI működését szabályozót is felül kell vizsgálni, mivel a hatóság nem rendelkezhet igazságszolgáltatási hatáskörökkel.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.