2012. július 22., 12:462012. július 22., 12:46
A férfi szombaton délután találták meg holtan, a szívtájékán egy sebbel – értesült rendőrségi forrásokból a Mediafax hírügynökség. A éves férfi halálának oka és körülményei egyelőre nem ismertek, az ügyben vizsgálat folyik.
A 23 éves George Guraliuc a fő gyanúsítottja annak a kettős gyilkosságnak, amely a múlt héten történt Jászvásáron. A férfit azzal gyanúsítják a hatóságok, hogy meggyilkolta 29 éves nővérét és annak öt hónapos kislányát.
A két vérbe fagyott holttestet a nő férje találta meg jászvásári lakásukban. A holttesteken szúrt sebeket azonosítottak, a nő torkát a gyilkos elvágta. A nyomozóhatóság szerint tette elkövetése után a férfi megmosakodott, erre utalnak a nő lakásának fürdőszobájában talált nyomok.
A nő korábban újságíróként, néhány éve pedig a jászvásári börtönben oktatóként dolgozott, lánya születése után gyereknevelési szabadságra vonult.
A gyilkosság helyszínén a nyomozók megtalálták a férfi személyazonossági iratait, hátizsákját, valamint egy füzetet, amelyen kézírással ez állt: „Ez a világ romlott. Én egy másik világban élek”. A gyilkosság után a férfi eltűnt, családja sem tudott vele kapcsolatba lépni.
A meggyilkolt nő rokonainak elmondása alapján a hatóságok valószínűsítik, hogy a kettős gyilkosság okai családi nézeteltérésekre vezethetők vissza.
A férfit egyébként nemrég három hétig a jászvásári pszichiátriai kórházban kezelték, ahonnan június elején engedték ki. Călin Scripcaru, a kórház igazgatója szerint a páciens vélhetően nem követte a felírt gyógyszeres kezelést, ezért betegsége súlyosbodott. A kórházigazgató arra nem tért ki, hogy pontosan milyen diagnózissal kezelték a férfit.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.